Azbesztpótló antimon: ez is mérgező

A fokozott tüdőrák-kockázatú azbesztet újabban antimonnal helyettesítik az autók fékbetétjeiben. A csere nyomán drámaian megnőtt az antimonkoncentráció a forgalmas városi csomópontok közelében. A következményeket még nem ismerjük pontosan, ám a valószínűsíthető veszélyek között van a rák, a mérgezés és az allergia is.

Európában a 80-as évek vége óta folyik az azbeszt elleni "keresztes hadjárat". A folyamat során nemcsak az épületszigetelésekből távolították el a hőálló, ám a környezetbe kerülve kis mennyiségben is tüdőrákot okozó ásványi anyagot, hanem az azbeszttartalmú gépjármű-fékbetétek gyártását is leállították. Az egészségügyi indíttatású átállásnak lett egy nem várt mellékhatása: a városi levegőben megjelent az antimonpor, és vele az újabb egészségügyi kockázatok sora.

- Az antimon mindig is jelen volt a levegőben, ám az utóbbi 10 évben jelentősen, 50-80 százalékkal megnőtt a koncentrációja a városi közlekedési csomópontokban - állítja Salma Imre levegőkémikus, az MTA doktora. A kutató munkatársaival OTKA-programok keretében vizsgálja a városi levegő összetételét, egyebek mellett Budapesten az Astoriánál. Tapasztalatai szerint 1996 és 2002 között a kén, az arzén, a bróm és az ólom koncentrációja jelentősen csökkent (leginkább a széntüzelés visszaszorulása, illetve az üzemanyagok adalékanyagainak változása miatt), a króm, az antimon, a réz, a cink és a bárium mennyisége viszont megnőtt. A változások többsége a gépjármű-közlekedéshez köthető. A legnagyobb mértékben a levegő antimontartalma növekedett meg - ennek oka, hogy az azbeszttartalmú fékbetétek kikerültek a forgalomból, és antimon-szulfid szálakat tartalmazó alkatrészek kerültek a helyükre.

- Az antimon növeli a betétek mechanikai tűrőképességét, a szálas antimon-szulfid emellett talán a hőterhelés elosztásában is segít - hangsúlyozta Salma Imre. Ám szerinte az új anyag nemcsak a fizikai és kémiai tulajdonságok terén lépett az azbeszt örökébe. Egyelőre nem sokat tudunk az antimon egészségügyi hatásairól, de amit ismerünk, az nem igazán biztató. Tény, hogy nem létfontosságú vagy mikroelem, azaz a szervezet normális működéséhez legfeljebb nyomnyi menynyiségben van rá szükség, így a káros tulajdonságait szinte küszöbérték nélkül fejti ki (vagyis nincs olyan kis dózisa, ami a szervezetbe kerülve bizonyítottan ártalmatlan). A toxikus viselkedése az egyik legismertebb méreghez, az arzénhoz hasonló, emellett rákkeltő, illetve irritációt (allergiát) okozó hatásai is ismertek.

- Arra a kérdésre, hogy az azbeszt vagy az antimon ártalmasabb-e, nem lehet egyértelműen válaszolni - állítja a kutató. - Mivel a két anyag biológiai hatásmechanizmusa eltérő, nehéz őket összehasonlítani. De annyit nyugodtan kijelenthetünk, hogy mindkettő káros - szögezi le Salma Imre. Szerinte a tényleges kockázatot nagyban befolyásolja, hogy az antimon milyen kémiai formában van jelen a környezetben. Az antimon-szulfid kevéssé vízoldékony, így elvileg nehezen szívódik fel, ám apró részecskéi a tüdőben kiülepedhetnek, és onnan már a vízben nem oldódó vegyület is felszívódhat.

Antimont egyébként nemcsak a fékbetétekhez használnak, hanem például a műanyaggyártásban is, emiatt - a sarkvidéki jégminták elemzésének tanúsága szerint - a második világháború óta folyamatosan nő a globális antimonterhelés (emiatt a kutatók azt valószínűsítik, hogy az ólom helyett a jövőben az antimon válik az antropogén levegőterhelés egyik jellemző mutatójává). Ugyanakkor Budapest belvárosában a levegő teljes antimontartalmának legalább a kétharmada közlekedési eredetű.

A műanyagokból az antimon főként égetéssel kerül a légkörbe, ezek az ún. finom részecskék nagy távolságra is eljutnak. A kopó fékbetétek pora viszont a "durva frakció" egyik alkotóeleme, ez csak lokálisan szenynyezi a levegőt, így az egészségügyi hatása is csak az utak szűk sávjában érvényesül. Salma Imre szerint ezekben a "katlanokban" az emberek viszonylag kevés időt töltenek - talán ennek is köszönhető, hogy még nem sikerült közvetlen összefüggést találni az antimonkoncentráció növekedése és egyes betegségek gyakoribbá válása között. Azt azonban már a jelenlegi adatok is indokolttá tennék, hogy az antimonra - akárcsak korábban az azbesztre - rendszeres vizsgálatok formájában is odafigyeljenek.

Szempillafestéktől az elektronikáig

Az antimon ezüstfehér színű, félfém jellegű, rideg, porítható anyag. A periódusos rendszer 51. eleme, az arzénnal megegyező oszlopban, annak közvetlen szomszédságában található, így a két elem tulajdonságai is hasonlóak. Az elektromosságot és a hőt gyengén vezeti, hőre nem tágul (hideg hatására viszont igen). Elemi állapotban is előfordul a természetben, de gyakrabban található meg ásványokban. Az ókorban szemöldök- és szempillafestéket készítettek belőle, az elmúlt századokban főként éghető anyagok tűzállóságának növelésére használták. Ma ötvözetekben, elektronikai eszközökben használják. Egy tanulmány kimutatta, hogy savas gyümölcsitalok antimon-oxidot oldanak ki a modern PET flakonokból, de a koncentráció nem éri el a megengedett határt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett. Ezek nagy része estére feloszlik, ekkor többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?