Az egyik súlyos betegség segíthet legyőzni a másikat

A Down-kóros betegek kevéssé hajlamosak bizonyos rákbetegségekre, a kutatók feltételezése szerint azért, mert a kórt okozó plusz kromoszóma blokkolja a tumor kialakulását. Ha ez igaz, akkor megakadályozhatják mások megbetegedését is.

A Down-kór a legtöbb esetben azért alakul ki, mert a magzat egy plusz kromoszómával rendelkezik. Ez a plusz kromoszóma lehet az, amely blokkolja a rák kialakulását - vélik a Johns Hopkins Egyetem kutatói, akik feltételezésükről a Nature című folyóiratban számoltak be.

A véleményüket azonban nem osztja minden szakértő, sőt: vannak olyanok, akik szerint a plusz kromoszóma inkább elősegíti a rák terjedését a szervezetben.

A Down-kóros megbetegedések 95 százalékát a 21. kromoszóma megsokszorozódása. A Down-kór különböző tanulási nehézségeket okoz, de a visszamaradottság gyakorta még súlyosabb; egy részük képtelen önálló életet élni, többségük gondozásra szorul.

A Down-kórral sújtott terhességek körülbelül egyharmada spontán vetéléssel végződik, a beteg újszülöttek 90 százaléka azonban túléli az első évet, és az átlagéletkoruk ma már az orvostudomány fejlődésének hála eléri a hatvan évet.

Az Ets2 gén "kettős élete"

Az átlagéletkor emelkedése tette azt is lehetővé, hogy az orvosok felfigyeljenek arra: a Down-kórosokat elkerülik bizonyos rákbetegségek. A Johns Hopkins Egyetem kutatói egereken keresik a 21. kromoszómának azt a részét - ha van egyáltalán ilyen -, amely a rák kialakulását megakadályozza.

Eddig úgy tűnik, hogy az Ets2 gén a "nyerő". Most az a feladat, hogy kiderítsék, meg lehet-e akadályozni a felfedezés segítségével az embereknél a rák kialakulását.

A Karolinai Egyetem genetika professzora azonban több mint szkeptikus. David Threadgill szerint több bizonyíték is arra utal, hogy az Ets2 gén inkább a rák terjedését, az áttétek kialakulását segíti - vagyis csak megnehezíti a betegség kezelését.

Brit rákkutatók is arra figyelmeztetnek, hogy meglehetősen komplex a Down-kór és a rák közötti kapcsolat. A Down-kórosak például nagyobb eséllyel betegszenek meg leukémiában, mint az átlagember, míg bizonyos rákfajták kialakulására valóban kevesebb az esélyük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Hazánk északkeleti harmadán csak lassan zsugorodik, szakadozik az összefüggő felhőtakaró, emellett a nyugati, délnyugati tájak fölé is érkezhetnek vastagabb felhőtömbök. Ezekből kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor. Másutt a gomolyfelhők feloszlását követően jobbára derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!