Az Egészség Hídja (2)

Budapest, 2007. szeptember 30. (MTI) - A mellrák elleni küzdelem egyik legnagyobb magyarországi eseményére került sor vasárnap a Magyar Tudományos Akadémia előtti téren, az MTA épületében, valamint este, a mellrák elleni küzdelem szimbolikus színével, a rózsaszínnel kivilágított Lánchídon.

A jó időnek hála, az idén sokkal többen jöttek el a Magyar Tudományos Akadémia előtti térre, ahol színes sportprogramokkal, gyerekműsorokkal, koncertekkel, bioélelmiszer-vásárral, és ami a legfontosabb, mobil emlőszűrő-állomásokkal várták az érdeklődőket.

Az MTA nagytermében tanácskozás kezdődött délután, amelyen részt vett Dobrev Klára, a magyar és Urska Bacovnik, a szlovén miniszterelnök felesége, Eva Steiner, az osztrák kancellár élettársa, Nancy Goodman Brinker volt amerikai nagykövet és Doris Kiefhaber, az Osztrák Ráksegély ügyvezetője.

A konferenciát az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke, Körtvélyes Éva vezette le, aki először Nancy Goodman Brinkernek adta meg a szót.

A volt amerikai nagykövet volt a kezdeményezője évekkel ezelőtt a mellrák elleni magyarországi mozgalomnak, felhasználva amerikai tapasztalatait. Nancy Goodman Brinker - akinek családjában is pusztított e kór - rövid felszólalásában gratulált az azóta Magyarországon elért eredményekhez és ahhoz a szakmai konferenciához, amely az Egészség Hídja rendezvényhez idén először Budapesten kapcsolódott: öt kontinens több mint harminc országa mellrák ellen küzdő betegszervezeteinek képviselői találkoztak szombaton és vasárnap, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és munkamódszereiket.

Dobrev Klára, a rendezvény fővédnöke felszólalásában

hangsúlyozta: a rák nemcsak az ember testét, hanem a lelkét is pusztítja, nemcsak a beteget, hanem a családját is megviseli. A felvilágosító munka, a szűrésekre való biztatás, a korai felismerés életeket menthet, de a felelősség mégis az emberé.

Hiába adottak Magyarországon a feltételek - tette hozzá Dobrev Klára - hiszen ingyenes a szűrés, a 45 és 65 év közöttiek értesítő, figyelmeztető levelet kapnak kézhez, pontos időponttal, ha távoli a szűrőállomás, még utazási térítés is jár és a gyógyító háttér is adott - a felelősség mégis az egyéné: elmegy-e a szűrővizsgálatra vagy sem.

A konferencián ezután az orvos, Pápai Zsuzsanna, a pszichológus, Rigó Adrienn, a gyógyult beteg, Körtvélyes Éva, valamint az egészséges nő képviseletében Szulák Andrea lépett a mikrofonhoz, akik különféle szemszögből beszéltek e kórról, amely sokszor legyőzhető ma már.

Dobrev Klára és a külföldi vendégek ezután maguk is kilátogattak az MTA előtti téren rendezett "rózsaszín" rendezvényre.

A Rózsaszín Egészség Nap idén elsősorban a gyermekes családokat szólította meg, hiszen a betegség megelőzésének leghatékonyabb módja az egészségtudatos életmódra nevelés.

A mellrák elleni küzdelem napjának leglátványosabb része a rózsaszínre megvilágított Lánchídon tett immár hagyományos séta, amelyre este kerül sor. A tervek szerint a miniszterelnök-feleségekhez és magyar politikusokhoz ekkor csatlakozik Mirjana Sanader, a horvát miniszterelnök felesége is.

A lánchídi séta 2002 óta hívja fel a figyelmet arra, hogy az idejében felismert mellrák gyógyítható.

Magyarországon még mindig kevesen mennek el a szűrésekre - hangsúlyozta egy néhány nappal ezelőtti sajtótájékoztatón Horváth Ágnes egészségügyi miniszter -, pedig minden 45 és 65 év közötti nőnek kétévente eleget kellene tennie annak a meghívásnak, amelyet emlőrákvizsgálatra kap.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!