Álnegatív, álpozitív leletek

Eddig nem létezett általánosan elfogadott és bevált módszer arra, hogy milyen időközönként kell visszahívni kontrollra azokat a férfiakat, akiknél a szűrővizsgálat negatív eredményt hozott - mondta dr. Mark Garzotto, a kutatócsoport vezetője. A jelen kutatás során azonban sikerült egy olyan markerre találni, aminek segítségével az urológus könnyen és gyorsan meg tudja határozni, hogy ki tartozik a magas rizikójú csoportba.

Dr. Garzotto munkatársaival több mint félezer - 1992 és 2006 között - prosztatarák gyanújával intézetbe utalt férfi szűrővizsgálati eredményét vizsgálta meg. Mindegyik beteg rendelkezett korábbról negatív szűrési eredménnyel. A kutatás során azonban felismerték, hogy a tényleges rákbetegség kockázatát illetően sokkal pontosabb előjelzés adható, ha az úgynevezett prosztata specifikus antigén (rövidítésben használva a PSA) mennyiségét a prosztata méretéhez viszonyítják.

Az új módszer segítségével most jóval pontosabban meg lehet határozni, hogy kinek javasolható néhány hónappal később egy újabb mintavétel. Ezzel csökkenthető a feleslegesen végzett mintavételek száma, valamint a túlkezelés mértéke, ráadásul kisebb lesz annak valószínűsége, hogy véletlenül elnéznek egy halálos daganatot - hangsúlyozzák a szakértők. A prosztata biopszia nemcsak szorongást vált ki a betegből, hanem fájdalomérzetet, ráadásul az eljárásnál fennállhat a fertőzésveszély is.

A prosztata tumor a bőrrák után a leggyakoribb daganatforma és azon belül a második leggyakrabban halálok.

Az Egyesült Államokban évente több mint egymillió mintavétel történik, aminek egynegyede bizonyul daganatosnak. Ennél is aggasztóbbnak mondják a szakemberek, hogy a negatív eredmények harmada azonban tévesen negatív, azaz csak később derül ki, hogy a betegnek a megnyugtató látszat ellenére valójában prosztatarákja van - olvasható az oregoni kutatók közleményében.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt kelet felé távolodik a fátyolfelhőzet, összességében napos, száraz idő várható, majd estétől nyugat, északnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!
kvíz
„Gyakran vagyok szomjas. Betegséget jelezhet?” – Teszteld magad tünetkvízünkben! Teszteld magad: te mindig tudod, mikor kell orvoshoz fordulni?