Algától pusztulnak a rákos sejtek

Ausztrál és német tudósoknak sikerült génsebészettel egy olyan algát létrehozniuk, amelynek segítségével elpusztíthatók a rákos sejtek, miközben az egészségesek sértetlenül maradnak.

Sok ma használatos daganat elleni kezelés, köztük számos kemoterápiás szer , ugyan megöli a rákos sejteket, de árt az egészségeseknek is, ami kellemetlen mellékhatásokat okoz a betegek számára. A most bemutatott technológia azonban szelektív, azaz csak a beteg sejteket célozza meg.

Ez kulcsfontosságú lehet, mert ezen a területen már korábban is voltak eredmények szilícium alapú nanorészecskék felhasználásával, de az előállítási folyamat nagyon drága volt, továbbá mérgező anyagokat is bevontak a folyamatba, ami összességében kétségessé tette, hogy a megoldást valaha is lehet-e széles körben használni.

Az akne sok kamasz életét megkeseríti, a kutatók azonban azt állítják, hogy újszerű kezelési módszerre bukkantak a frusztráló pattanások ellen. Felfedezték, hogy a tengeri algák által termelt zsírsavak bőrtisztító tulajdonságokkal rendelkeznek. Olvasson tovább! A most ismertetett eljárás azonban kisebb költségekkel jár, és természetes szílicium-dioxid alapú alga nanorészecskéket használ a rákellenes gyógyszerek hordozására anélkül, hogy a test egészséges sejtjeit károsítaná.

A tudósok ezeket a nanorészecskéket genetikailag módosított diatom algákkal, apró egysejtű organizmusokkal termelik, amelyek abban egyediek, hogy a sejtfaluk belső oldalát szilícium-dioxiddal vonják be.

Az apró alga segíthet a rákgyógyításban

Úgy változtatták meg az algákat, hogy a sejtek szilícium-dioxid köpenye egy fehérjebevonatot kapott, amely megköti az antitesteket. Ezek az antitestek, amelyek az emberi immunrendszer nagy részét teszik ki, hozzákötődnek a szervezetet támadó rákos sejtekhez. Azzal, hogy a gyógyszereket az algákba rejtették, a tudósok elérték, hogy a gyógyszerek közvetlenül a rákos sejtekhez jussanak, de ne érintkezzenek az egészséges sejtekkel.

Ahogy az eljárást ismertető tanulmány mondja, az algasejtek úgy működnek, mint egy hátizsák, amelyek az antitestekhez kötődnek, azok viszont a rákos sejtekhez kapcsolódnak, s elpusztítják őket.

Ellentétben a költséges és mérgező nanorészecskékkel, amelyeket korábban már előállítottak, az algáknak csak vízre és fényre van szükségük a növekedéshez, s így alacsonyabb költséggel és sokkal kevésbé káros hatóanyag-szállító rendszerrel lehet gyógyítani.

Ma még nagyon korai időszakában jár az új technológia, de jelentős a potenciálja, különösen bizonyos agydaganatoknál , amelyek jelenleg gyógyíthatatlanok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.