A tüdőrák korai felismerését segíti egy vizsgálat

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára készült kutatás szerint a tüdő rákos daganatainak 70 százaléka korai stádiumban kimutatható CT-vizsgálattal.

A kutatók szerint sok ezer ember életét lehetne évente megmenteni a CT-szűréssel. A dohányzók és a leszokott dohányosok szűrése ugyanis még kezdeti stádiumában kimutathatná a tüdőrákot, amely Nagy-Britanniában a vezető halálokok közé tartozik - számolt be róla a The Guardian . Az országban évente 48 ezer új tüdőrákos esetet diagnosztizálnak. A betegség miatt évente 35 ezren hunynak el. A szakértők azt kérik a brit kormánytól, hogy tegye rutinná a dohányosok és leszokott dohányosok CT-vizsgálatát .

tüdőrák daganat CT diagnosztika
A tüdőrák első-második stádiumú jeleit az esetek 70 százalékában ki lehet mutatni CT-vizsgálattal.Fotó: Getty Images

10-ből 7 beteg potenciálisan gyógyítható

38 évesen kapta a diagnózist: negyedik stádiumú tüdőrák. Kattintson a részletekért.

A tüdőrákot nehéz észlelni, ezért négy esetből háromban olyan súlyos állapot alakul ki, hogy ebben a stádiumban a kezelés már nem tudja a beteg életét megmenteni. A University College London kórházának (UCLH) kutatócsoportja azonban életmentő megoldást kínál erre a problémára: a betegség specialistái szerint a tüdőrák is olyan daganatos betegséggé válhat, amelyet már korai stádiumban el tudnak csípni. CT-vizsgálattal a tüdőrák első-második stádiumú jeleit is ki lehet mutatni az esetek 70 százalékában, ami hatalmas előrelépés lehet a diagnosztikában. A kutatást vezető Sam Janes a lapnak elmondta, hogy az egyetem tüdőrákklinikáján tíz beteg közül hét úgy kerül orvoshoz, hogy már operálhatatlan, és gyógyíthatatlan az állapota. A CT-vizsgálattal kiszűrt, korai stádiumú rákos eseteknél azonban tíz betegből 7 potenciálisan gyógyítható. Mint mondta, a páciensek közül sokan hihetetlen szerencsének érezték, hogy részt vettek a kutatásban, hiszen így még kezdeti stádiumban fedezték fel náluk a tüdőrákot, és meg tudták operálni őket. Három-öt nap alatt kikerültek a kórházból, és hat hét után visszatérhettek munkájukhoz, folytathatták régi életüket. Normál esetben valószínűleg csak másfél év múlva látta volna őket egy szakorvos, mire a rák már annyira előrehaladott lett volna, hogy jó eséllyel nem lehetett volna megmenteni az életüket - magyarázta Janes.

A kutató és csoportja 12 100 dohányos és leszokott dohányos szűrésével 180 tüdőrákos esetet talált. A vizsgálatban résztvevők az 55-78 éves korcsoportba tartoztak London északi, középső és északkeleti részéből, és sokuk élt szegényebb környezetben. A kutatás résztvevői önként jelentkeztek a CT-szűrésre, miután háziorvosuktól meghívót kaptak. Mint a szakemberek rámutattak, a tüdőrák a legtöbb halált okozó daganatos betegség Nagy-Britanniában, és a szűréssel 25 százalékkal csökkenteni lehetne a betegségben elhalálozó férfiak, 30-40 százalékkal pedig a női áldozatok számát. Az UCLH által végzett úgynevezett Summit-tanulmány eredményeit idén publikálják egy orvosi szaklapban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!