A stressz erősíti a ráksejteket

A stressz erősíti a ráksejteket, ellenállóbbá teszi őket a kemoterápiával szemben. A wissenschaft.de német tudományos portál beszámolója szerint erre amerikai kutatók jöttek rá laboratóriumi vizsgálataik során.

A vizsgálat megállapításait ismertető tanulmány szerint, amely a Journal of Biological Chemistry című szaklapban jelent meg, a folyamatban az adrenalinnak van kulcsszerepe. A stressz hormon meggátolja, hogy a rákos sejtek a méreganyagok, vagy környezetük meghatározott jelzései nyomán elindítsák a beépített önpusztításai programot.

George Kulik a Winston-Salem egyetem kutatásvezetőjének véleménye szerint ez azzal a következménnyel jár, hogy stressz idején megnő egy tumor kialakulásának veszélye. A kemoterápiás módszer önmagában stresszt okoz a betegnek, vagyis az adrenalin hatása így csökkenti a kezelés hatékonyságát is. Kulik és kutatótársai a laboratóriumi vizsgálatok során prosztata és mellrák sejteket kezeltek különböző mértékű adrenalin-koncentrációval, majd megfigyelték, mi történik, ha méreganyaggal találkoznak.

A stressz hormon kikapcsolta a BAD nevű fehérje működését a sejtekben. Ez a fehérje felelős azért, hogy a méreganyagokra reagálva parancsot adjon a sejteknek az öngyilkosságra. Ehhez akkora mennyiségű adrenalinra volt szükség, mint amennyi erős érzelmi terhelés esetén, vagy egy krónikus stressz-fázisban termelődik.

Már korábban is sejtették a kutatók, hogy összefüggés van a stressz és a rák között, különösen a prosztatarák esetében. Eddig azonban úgy vélték, hogy az immunrendszer lehet a közvetítő a stressz és a rák keletkezése között. Az új kutatási eredmények azonban egyértelművé teszik, hogy közvetlen kapcsolat van az adrenalin és a rákos sejtek között.

Amennyiben a laboratóriumi vizsgálatokat az állatkísérletek is megerősítik, nyilvánvalóvá válna, hogy a stressz két szempontból is veszélyt jelent - vélik a kutatók. Egyrészt az egészséges embereknél növeli a rák általános kockázatát, másrészt egyértelműen csökkenti a kemoterápiás kezelés hatékonyságát - írta a wissenschaft.de német tudományos portál.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.