A rendszeres kávézás véd a májrák ellen

A rendszeres kávéfogyasztás csökkenti a májrák kockázatát - mutatták ki európai és japán kutatók. Összességében az derült ki, hogy a kávéfogyasztóknál 41 százalékkal kisebb az esélye a májrák kialakulásának, mint azoknál, akik sosem isznak kávét.

A kismértékű vagy mérsékelt kávéfogyasztás (háromnál kevesebb csészényi naponta) esetén a kockázat csökkenése átlagosan 30 százalék. Ezzel szemben a nagymértékű kávéfogyasztás, azaz naponta 3 csészénél több, 55 százalékos kockázatcsökkenést eredményez.

A kutatást eredményét az a tény is alátámasztja, hogy mind a dél-európai, mind a japán vizsgálatok a kockázatcsökkenést igazolták, pedig Dél-Európában a kávézás rendkívül elterjedt szokás, ezzel szemben Japánban jóval kevesebben és ritkábban élnek e szenvedélynek. Hogy mi az összefüggés a kávéfogyasztás és a májrák kockázatának csökkenése között, még további kutatásra vár. Egyelőre csak annyit tudni az állatkísérletek alapján, hogy bizonyos összetevők a kávéban azokat a káros enzimeket blokkolják, amelyek közrejátszanak a májrák kialakulásában.

A májrák miatti halálesetek a harmadik helyen állnak a daganatos halálozási okok között a világon a tüdő- és a gyomorrák mögött. Ez azt jelenti, hogy 2002-ben 600 ezren haltak meg májrákban a Földön. Egy hónappal korábban arról számoltak be japán kutatók, hogy napi 2-3 három csésze kávé elfogyasztása felére csökkenti a vastagbélrák kockázatát nőknél.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.