A PET/CT diagnosztika segít a betegség korai felismerésében

A Gyógyvarázs Program segítségével féláron lehet PET/CT vizsgálathoz jutni.

Magyarországon a vastagbélrák a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatféleség. Évente 8000 új megbetegedés fordul elő, elsősorban a 40-60 év közötti korosztályban. A betegség előfordulása az utóbbi évtizedekben a háromszorosára emelkedett. Kialakulásának hátterében legtöbbször krónikus gyulladás, illetve vastagbélpolipok állnak, amelyet a helytelen, rostszegény táplálkozás is elősegít. A vastagbélrák a kezdetben nem okoz panaszokat, pedig az időben felismert betegség nagy eséllyel gyógyítható. A PET/CT segítségével azonosíthatók azok a bélben elhelyezkedő polipok, amelyek később rákos elfajulásra lesznek hajlamosak. Ezek korai kiszűrésével és kezelésével megelőzhető a rák kialakulása.

A Pozitron-Diagnosztika Központban végzendő vizsgálattal felismerhetők a belekben lezajló gyulladásos folyamatok is, amelyek fokozott rizikót jelentenek a daganat kialakulásában. A PET/CT berendezéssel az egész testet vizsgálják, így meghatározható a daganat kiterjedése és kizárhatók az esetleges távoli áttétek is. A Gyógyvarázs program keretén belül idén is támogatást nyújtott a Kereskedelmi és Hitelbank az onkológiai betegeknek. A rákdiagnosztikában csúcstechnológiát képviselő PET/CT vizsgálatra segítségükkel 50 százalékos kedvezménnyel juthatnak el a rászorulók a Pozitron-Diagnosztika Központba. További információt a 06-1-505-8888-as telefonszámon vagy az info@pet.hu elérhetőségen kaphatnak.

2007-07-23 08:53

Forrás: Népszava

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!