A mellrákosok túlélési esélye így növelhető

Az egészséges testsúly elérése és megtartása, valamint a rendszeres testmozgás beiktatása nemcsak a mellrák megelőzéséhez, hanem a túlélési esélyek növeléséhez is hozzájárulhat.

Azok a nők, akik a mellrák diagnosztizálását követően legalább 150 percet sportolnak hetente, nagyobb eséllyel élik túl a betegséget, mint azok, akik nem végeznek elegendő fizikai aktivitást - közölte a heidelbergi Német Rákkutató Központ (DKFZ). Ez a hatás ráadásul független attól, hogy a betegség kialakulása előtt mennyit sportoltak a páciensek.

mellrák, túlélési esély, emlőrák, daganatok, daganatos betegségek, rendszeres testmozgás
Heti 150 percen múlhat az életünk. Fotó: iStock

Életet menthet a sport

Eddig már számos tanulmány mutatott rá arra, hogy a mellrák kialakulása előtt űzött sport pozitívan hat a túlélési esélyekre. Ez elsősorban azon megbetegedések esetében érvényes, amelyek még a változókor előtt jelentkeznek. Azzal azonban még kevés kutatócsoport foglalkozott, hogy milyen hatása van a diagnózis utáni fizikai aktivitásnak.

Mi vezet a mellrák kialakulásához, és mit tehetünk, hogy csökkentsük a betegség kialakulásának kockázatát? A válaszokért kattintson ide!

A DKFZ tudósai a közelmúltban 3813 olyan nő adatait elemezték, akiknél a változókor előtt alakult ki a mellrák . A szabadidőben végzett sport, például úszás, aerobik és skandináv gyaloglás gyakoriságát vizsgálták. A kutatók azt látták, hogy azoknál a nőknél, akik sem a betegség megállapítása előtt, sem utána nem sportoltak, nagyobb volt az elhalálozás kockázata, mint azoknál, akik a diagnózis előtt és után is fizikailag aktívak voltak.

Ráadásul a mozgásszegény életmódot folytatókhoz képest még azok is nagyobb eséllyel élték túl a kórt, akik csak a diagnózis után kezdtek sportolni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.