"A mellrák nem fáj"

A 37 éves Sarah Dickinson kéthetes terhes volt, amikor feszülő, égő érzés kezdte kínozni, a fájdalmak a jobb mellére összpontosultak. Akkor még azt hitte, ez csak a várandósság egy furcsa tünete, később azonban kiderült, hogy egy súlyos betegség okozza: mellrákja volt.

Tények és tévhitek: mitől alakulhat ki mellrák? A mellrák érzékeny téma: gyakorisága folyamatosan nő, a kockázati tényezőit és a lehetséges óvintézkedéseket tekintve ugyanakkor előfordulnak ellentmondások is. Részletek itt .

A zavaró szimptóma főleg este jelentkezett, olyan erővel, hogy Sarah-nak a légzés is nehézkessé vált. Tapasztalatairól több nőgyógyásznak is beszélt: a szakemberek megvizsgálták ugyan manuálisan a nő mellét, de mindannyian arra jutottak, hogy az égő érzés valószínűleg csak a szoptatásra való felkészülés jele. Sarah annak az esélyét is felvetette, hogy talán rákos, de mindig azt a választ kapta, hogy a "mellrák nem fáj". Ezzel egy időben a jobb mellbimbója elkezdett megváltozni: behúzódott, és sötétlila árnyalatot öltött.

Az égő érzés később sem múlt el, Sarah pedig továbbra is minden alkalommal megemlítette, amikor orvosnál volt. A szakemberek rendre azzal nyugtatták, hogy ez a várandósság velejárója. A nő öt hónapos terhes volt, amikor egy új nőgyógyászhoz került. A szakember azt javasolta, csináljanak egy ultrahangot, amely azonnal kimutatott egy 1 centiméteres cisztát, de azt jelezte, hogy teljesen normális, jóindulatú. A biztonság kedvéért a várandósság 9. hónapjában újabb ultrahangot kért az orvos, de a cisztát továbbra is jóindulatúnak ítélték.

"Tudtam, hogy ez rosszat jelent"

Ahogy Sarah kisfia megszületett, az égő érzés abbamaradt, viszont a picit csak a bal mellén keresztül tudta szoptatni. Három hónappal később ismét ultrahang következett volna, de a koronavírus-járvány miatt egy hónappal csúszott a vizsgálat. Mint aztán kiderült, a ciszta nagyobb lett, így a nőt rögtön mammográfiára küldték, és ultrahangot is csináltak még. "Tudtam, hogy ez rosszat jelent. Azonnal sírni kezdtem" - emlékezett vissza Sarah, aki a Women's Heath -nek mesélte el a történetét.

Az emlőrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése.
Azemlőráka nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése. Fotó: Getty Images

A cisztából biopsziával mintát vettek, és néhány nap múlva kiderült, hogy Sarah-nak egyes stádiumú HER2-negatív emlőrákja van. A HER2 (magyarul: humán epidermális növekedésifaktor-receptor 2-es típusa) az egyik olyan gén, mely szerepet játszhat az emlőrák növekedésében; abban az esetben, ha a rákos sejtek felszínén nem mutatható ki HER2-receptor-túlsúly, HER2-negatív emlődaganatról beszélünk. A HER2-negatív rákos sejtek általában lassabban nőnek és kevésbé hajlamosak arra, hogy szétterjedjenek a testben, vagy kezelés után újból megjelenjenek. Az egyes stádium arra utal, hogy Sarah-nál a daganat nem képzett áttétet.

Bár Sarah korábban is gondolt rá, hogy esetleg rákos lehet, a diagnózis teljesen letaglózta. Főleg, hogy a terhessége korábbi szakaszában egy orvosnak se jutott eszébe, hogy megultrahangozza a mellét. A nő később két operáción is átesett: az elsőn a tumort távolították el, a másodikon pedig a jobb mellbimbóját. Mostanáig részt vett egy négyalkalmas kemoterápián , majd egy öthetes sugárkezelésen, és a jövőben valószínűleg egy olyan gyógyszert is szednie kell, amelyik gátolja az ösztrogén hatását a mellszövetben.

"A testedet te ismered a legjobban"

Sarah-nak vegyes érzései vannak az átéltekkel kapcsolatban, főleg azért, mert tudja, hogy hamarabb is diagnosztizálhatták volna nála a betegséget. Mindemellett úgy gondolja, a kisfia megmentette az életét, hiszen ha nem esett volna teherbe, valószínűleg soha nem kínozta volna égő érzés, ami végül felhívta a figyelmét a bajra. Sarah szeretné arra sarkallni a nőket, hogy ne féljenek beszélni arról, ha nem érzik jól magukat. "A testedet te ismered a legjobban. Ha úgy gondolod, valami nincs rendben, akkor biztos, hogy igazad van. Addig menj, amíg meg nem kapod a választ a kérdéseidre. Ellenkező esetben sokkal keményebben és hosszabb ideig kell harcolnod" - szögezte le.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Általában derült, napos időre számíthatunk, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A hőmérséklet késő este 4 és 11 fok között alakul. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!