A magántőke és a PET-centrum

A debreceni PET-központ üzemeltetésének magánkézbe adása jellemző arra, hogy a magántőke haszonnal találhatja meg a számítását ott, ahol egy állami intézmény kénytelen lemondani a hosszú távon nyereséggel kecsegtető üzletről.

A Debreceni Egyetem 2005 végén jelentette be, hogy nyílt közbeszerzési eljárást ír ki a PET-központ vállalkozói üzemeltetésére. Fésüs László akadémikus, az orvos- és egészségtudományi centrum akkori elnöke, az egyetem jelenlegi rektora tudósítónknak azt mondta: a központot fejleszteni kell, a tervezett beruházásokat a vállalkozói üzemeltetésből származó bevételből fedeznék. Az ügylettől összesen 2,7 milliárd forint bevételt várnak.

Csak az üzemeltetésre és a terápiára kötnek szerződést legfeljebb húsz évre, míg az oktatás, a tudományos kutatás és a radiokémiai készítmények gyártása a centrumnál marad - mondta Fésüs professzor. Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert az egyetem számára komoly bevételt jelent a PET-vizsgálatokhoz szükséges radiofarmakonok előállítása, értékesítése.

A közbeszerzési eljárásra négy ajánlattevő jelentkezett: az Euromedic Diagnostics Kft., a Hunikó Kft.-VESZ Kht., a Mediso Kft., valamint a Pro-Dzéta Kft. A Mediso pályázatában a bírálók formai hibát találtak, ezért kizárták az eljárásból, és a Pro-Dzéta Kft. győzött. Ez többekben megütközést keltett, mert a 2004-ben Budapesten bejegyzett cégnek addig semmi köze nem volt az egészségügyhöz. Ezért a Pro-Dzéta együttműködött a PET-CT Orvosi, Diagnosztikai Kft.-vel, ez utóbbi lett a cég egészségügyi szolgáltatója. A Pro-Dzéta vállalta, hogy új PET-CT készüléket telepít, megújítja a műszerparkot, megkezdi az új intézeti központ felépítését, és az egyetemnek átutalja az OEP által vizsgálatonként fizetett díj 11 százalékát. A szerződést 2006 nyarán írták alá, de a Pro-Dzéta nem teljesítette maradéktalanul az ígért vállalásait, határidőre - 2006. december 31-éig - nem telepített új PET-CT készüléket. A Pro-Dzéta az egyetem részéről jelentkező adminisztratív problémákkal magyarázta a történteket, a háttérben azonban már a Mediso Kft.-vel tárgyalt a cég eladásáról. Ez év elején a Mediso Kft. jelentős tulajdonrészt szerzett a Pro-Dzéta Kft.-ben, egyúttal a PET-CT Orvosi, Diagnosztikai Kft.-ben is, így mégis a Medisóé lett a PET-centrum üzemeltetése. A Mediso komoly beruházásokat hajtott végre Debrecenben: március végén üzembe helyezték Magyarország legmodernebb és legdrágább PET-CT berendezését. Ilyenből a világon csak hat működik.

A történtek több kérdést fölvetnek. Mi volt az oka annak, hogy az egyetem nem írt ki új pályázatot, miután a közbeszerzést nem szakmai befektető, hanem az ingatlanforgalmazó Pro-Dzéta nyerte? S miért nem írt ki új pályázatot azután, hogy a Pro-Dzéta nem teljesítette a vállalásait? Miért nem igényeltek emiatt kártérítést?

Kecskés Gábor, az egyetem orvos- és egészségtudományi centrumának gazdasági igazgatója azt mondta: a Medisót a közbeszerzési eljárás során azért kellett kizárniuk, mivel a pályázatához nem csatolt bizonyos dokumentumokat. Hozzátette: súlyos törvénysértést követtek volna el, ha új pályázatot írtak volna ki, hiszen egy eljárást nem lehet eredménytelennek minősíteni amiatt, mert egy pályázót a törvény által előírt módon kizártak. A Pro-Dzéta a szerződésben vállaltakhoz képest mintegy háromhavi késedelembe került a PET-CT telepítésével, amit azzal mentett ki, hogy a hatósági engedélyek egy része a készüléktelepítés eredetileg vállalt időpontjában még nem állt rendelkezésre. Ezt az indoklást az egyetem kénytelen volt tudomásul venni. Arra, hogy a tulajdonosváltás miatt miért nem írtak ki új pályázatot, Kecskés Gábor azt válaszolta: a PET-CT üzemeltetője változatlanul a Pro-Dzéta, és ez annak ellenére így van, hogy ebben a cégben a Mediso meghatározó tulajdoni hányadra tett szert.

A Pro-Dzétát felvásárló Mediso egészségügyi szolgáltatója ugyancsak a PET-CT Orvosi Diagnosztikai Kft., amelynek szolgáltatási igazgatója, Kabella Péter úgy fogalmazott: a PET-CT berendezés kapacitása a jelenlegi OEP-keret által biztosított vizsgálati számok három-négyszeresét is lehetővé teszi, így akár évi 8-10 ezer beteget lehetne a legkorszerűbb ellátásban részesíteni.

Galuska László professzor, a debreceni Nukleáris Medicina Intézet igazgatója érdeklődésünkre azt mondta: a PET-centrumban most évi 2600 vizsgálatot végeznek, ez több mint 500 millió forint bevételt hoz. Hozzátette: a magánosítás megtörténtével nem az egyetemet terhelik a fenntartás és az üzemeltetés gondjai, a későbbi berendezéscserékből, továbbá az intézet új épületének felépítéséből adódó költségek, s mindezek mellett a magáncégtől tizenegy százalékot kapnak minden PET-vizsgálat bevétele után.

A világ legkorszerűbb vizsgálógépe Debrecenben A pozitron emissziós tomográf - PET-vizsgálat lényege, hogy radioaktív izotópokkal jelölt molekulákat, radiofarmakonokat juttatnak a beteg szervezetébe, majd a PET-kamera segítségével nyomon követik ezek útját és eloszlását a testben, így derítik föl a különböző betegségeket, rákos daganatokat és egyéb kóros elváltozásokat. Mivel a szervezetbe injektált radiofarmakonok eloszlásának feltérképezéséből következtetni lehet a kóros állapotra, már korai stádiumban is fölfedezhetők olyan rákos sejtek, amelyeket más képalkotó diagnosztikai eszközök esetleg ki sem mutatnának a szervezetben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!