A gombafogyasztás bámulatos hatása

A tudósok szerint a rendszeres gombafogyasztás akár 45 százalékkal is csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát.

Arról már korábban is beszámoltunk, hogy érdemes rendszeresen gombát fogyasztani, de most egy újabb cikk hívta fel a figyelmet az élelmiszer kiváló egészségvédő hatására.

A rendszeres gombafogyasztással csökkenthetjük a rák kialakulásának kockázatát.
Rendszeres gombafogyasztással csökkenthetjük a rák kialakulásának kockázatát. Fotó: Getty Images

Mennyi gombát együnk?

A Penn State Cancer Institute tanulmányát idéző írás szerint már napi 18 gramm gomba fogyasztásával jelentősen, akár 45 százalékkal csökkenthetjük a rák kialakulásának kockázatát. Hogy mennyi is 18 gramm? Nagyjából egy közepes kétspórás csiperkegomba elfogyasztásával már kipipálhatjuk ezt a mennyiséget. Tehát szó sincs arról, hogy untig kellene ennünk a gombát.

Miért épp a gomba?

A csiperkétől a vargányáig: mindent a gombákról. Olvassa el cikkünket !

A tanulmányt jegyző kutatók 17 korábbi, 1966 és 2020 között megjelent tudományos munkát elemeztek, kapcsolatot keresve a gombafogyasztás és bizonyos rákbetegségek, különösen a mellrák kialakulása között. Véleményük szerint a magas vitamin-, ásványianyag- és antioxidánstartalomnak köszönhető a gombák egészségvédő hatása. Különösen az ergotionein nevű antioxidánsra hívták fel a figyelmet, amely a tudósok szerint kiváló sejtvédő anyag. A gombák kapcsán egyébként már korábbi kutatások is kiemelték, hogy képesek lehetnek csökkenteni például a prosztata- vagy a méhnyakrák kialakulásának kockázatát, illetve segíthetik az agyi funkciók javítását.

Milyen gombát válasszunk?

Bár a tudósok szerint a shiitake és a laskagomba több ergotioneint tartalmaz, mint például a portobello, ugyanakkor azt mondják, bármilyen gomba fogyasztásával sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük a rák kialakulásának kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!