A fejlődő országokat is fenyegeti a rák

Harminc év alatt világszerte több mint a duplájára emelkedik a rákbetegek száma az ENSZ Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) szerint.

Peter Boyle, az IARC vezetője szerint 2030-ban több mint kétszer annyian szenvednek majd daganatos betegségben, mint 2000-ben.

A rákos megbetegedés veszélye egyre inkább fenyegeti az úgynevezett harmadik világban élőket is, a kutatók viszont mostanáig erre alig fordítottak figyelmet. A szakember szerint a rák a jóléti államokban jelentkező civilizációs betegségnek számított, a következő években viszont drámai változásokra lehet számítani.

Peter Boyle elmondta: a fejlődő országokban kibontakozó folyamat oka, hogy változnak az életkörülmények. Először is nő a születéskor várható élettartam, az idősek körében pedig gyakoribb a rákbetegség. A fejlődő országok lakossága továbbá ütemesen gyarapodik, ezért még akkor is több lenne a rákbeteg, ha nem jelennének meg újabb rizikófaktorok, de a javuló életkörülményekkel járó dohány- és alkoholfogyasztás jelentős kockázat a rák kialakulása szempontjából.

AZ IARC 2000-ben 25 millió daganatos beteget tartott számon. Egy év alatt 11 millió új esetet regisztráltak és 7 millióan haltak bele a betegségbe.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezet (WHO) keretében működő ügynökség becslése szerint 2030-ban már 27 millió új eset lesz, 27 millióan halhatnak meg és összesen 75 millió embert érinthet a ma még gyógyíthatatlan kór.

2007-04-04 14:21

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.