50 kilós tumortól szabadítják meg az asszonyt - Videó

15 orvos lesz jelen a kockázatos műtétnél 50 kilogrammos tumortól szabadítják meg a fővárosi asszonyt

Holnap műtik meg Romániában azt a bukaresti nőt, akinek csípőjén körülbelül 50 kilogrammos tumor fejlődött ki.

A román Mediafax hírügynökség szerint a beavatkozás várhatóan 10 órát vehet igénybe.

A 49 éves nő daganatát Konstancán (Constanta) a Megyei Sürgősségi Klinikán próbálják meg leválasztani, ugyanis a bonyolult műtét elvégzését egyetlen bukaresti orvos sem vállalta.

Az orvos csapat vezetője, Mircea Patrut sebészprofesszor elmondta, hogy az 50 kilogramm körüli tumor jóindulatú, a beavatkozás azonban rendkívül kockázatos, mivel a beteg akár a lábát is elveszítheti.

Az orvosteam azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy a műtét sikeresen végződjön és a román nő normális, mindennapi életet élhessen - tette hozzá az orvosprofesszor.

A beteg elmondása szerint a tumor körülbelül 2 évvel ezelőtt jelentkezett, akkor még alig mogyorónyi volt, ám azóta folyamatosan, a mai hatalmas méretűre nőtt. - Sokáig nem volt nagy a daganat, de rohamosan idén júliusban kezdett növekedni - mondta a nő, aki a román hírügynökségnek elmondta azt is, hogy egyetlen egy orvos sem vállalkozott a műtétre, de szerencsére az ország egyik legjobb sebésze, Patrut professzor elvállata a beavatkozást.

A szerdai műtét vélhetően 10 órát tart, és a bonyolult beavatkozásnál 15 orvos lesz jelen, legalább 10 liter vérre lesz szükség, amit már az önkéntes véradóktól le is vettek, így legalább ebből a szempontból probléma nem jelentkezhet.

A videó ITT látható

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A Dunántúlon és az Alföld délnyugati részén napos idő várható gomolyfelhőkkel. Az összefüggő felhősáv a középső és délkeleti országrészről az északkeleti tájak fölé helyeződik, miközben lassan szakadozgat, gomolyosodik, viszont egészen keleten, északkeleten még este is borult maradhat az ég. Egyre inkább az északkeleti országrészben alakulhat ki zápor, délután esetleg zivatar. A kora esti óráktól ugyanakkor a nyugati, délnyugati tájak fölé is besodródhatnak záporok, kis eséllyel zivatar. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között várható, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon fordulhatnak elő. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!