Már ennyi fogyás is véd a cukorbetegségtől

Már néhány kilogramm súlycsökkenés mintegy felére csökkentheti a cukorbetegség kockázatát.

Kisebb életmódváltoztatások, köztük két-három kilogrammnyi súlycsökkenés, a fizikai aktivitás növelése mintegy felére csökkentheti a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát egy nagyszabású brit kutatás szerint. A nyolc éven át folyó Norfolki Cukorbetegség-megelőzési Tanulmány (NDPS) eredményeit a JAMA Internal Medicine című tudományos folyóiratban ismertették a kutatók, akik több mint 1100 prediabéteszes (cukorbetegséget megelőző állapot) embert vontak be kutatásukba. Az Exeteri Egyetem közleménye szerint ez volt a legnagyobb diabéteszmegelőzési kutatás a világon az elmúlt 30 évben.

Így derült ki, hogy cukorbeteg vagyok Magyarországon átlagosan minden tizedik felnőtt diagnosztizált cukorbeteg, emellett pedig százezres nagyságrendben lehetnek, akiknél még nem ismerték fel a betegséget, de már érintettek. Lássuk tehát, mi figyelmeztethet a problémára. Kattintson a részletekért!

Ezért fontos, hogy megszabaduljunk a súlyfeleslegtől

A kutatásban egyszerű életmódbeli változtatásokat vizsgáltak, amelyek segítették az embereket a csekély súlycsökkentésben, fizikai aktivitásuk növelésében. Fontos volt, hogy ezek a változások legalább két évig tartsanak és a súlycsökkentést ne kövesse súlygyarapodás. "Örülünk az eredményeknek, mivel eddig senki sem volt nagyon biztos abban, hogy egy életmódprogrammal megelőzhető a kettes típusú cukorbetegség az általunk tanulmányozott prediabéteszes populáció körében, mivel nem folyt olyan klinikai vizsgálat, amely ezt megmutatta volna. Most kimutattunk egy jelentős hatást a kettes típusú cukorbetegség megelőzése terén, és nagyon optimisták lehetünk azzal kapcsolatban, hogy még egy szerény súlycsökkenés és a fizikai aktivitás növelése is nagy hatással van a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatára" - mondta Mike Sampson, Norfolki és Norwichi Egyetemi Kórház (NNUH) konzultánsa, a program fő koordinátora.

A testsúlykontrollnak a cukorbetegség megelőzésének is fontos szerepe van. Fotó: Getty Images
A testsúlykontrollnak a cukorbetegség megelőzésében is fontos szerepe van. Fotó: Getty Images

Az NDPS kutatási program 2011 és 2018 között folyt 135 kelet-angliai háziorvosi praxis részvételével, ahol 144 ezer embernél mutatták ki a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Közülük 13 ezer embernél végeztek éhgyomri vércukormérést és HbA1c-vértesztet a prediabétesz megállapítására, majd több mint ezer prediabéteszes embert vontak be egy klinikai tesztbe, amiben hétköznapi, pragmatikus életmód-változtatásokat vizsgáltak egy kontrollcsoporttal összehasonlítva kétéves követéssel.

"Az NDPS-programot csoportokban folytattuk, ami kevésbé költséges, mint az egyénekre összpontosított beavatkozás, amely korábban megmutatta hatékonyságát optimális körülmények között. A programban részt vevő minden 11 emberből egy esetében megelőztük a kettes típusú cukorbetegség kialakulását, ami valódi áttörés" - magyarázta Max Bachmann, a Kelet-Angliai Egyetem professzora.

A prediabétesz az az állapot, amikor a vércukorszint már magasabb a normálisnál, de még nem olyan magas, hogy cukorbetegséget jelentsen. Tartós fennállása esetén 2-es típusú cukorbetegség alakulhat ki, és veszélyessége abban rejlik, hogy már a prediabétesz alatt megnő a szívbetegségek és az agyvérzés kialakulásának kockázata. Magyarországon 600-700 ezer ember érintett a diabétesz valamely formájában. Ezek közül nagyjából 90 százalékban fordul elő kettes típusú cukorbetegség.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Az éjszaka második felében az északi, északkeleti megyékben néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Kevés helyen élénkülhet meg az északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!