1923 tavaszán dr. Krogh és H. C. Hagedorn professzor megalapította a Nordisk Inzulin Laboratóriumot, amely megkezdte az első skandináv inzulin gyártását. Két évre rá megalakult a Novo Terápiás Laboratórium, és megkezdte az inzulin előállítását, valamint a beadáshoz szükséges különleges fecskendők gyártását. Csak pár évnek kellett eltelnie, de sikerült tökéletesíteni a "rendszert": 1935-ben felfedeztek egy újabb, hosszabb hatástartalmú inzulint.
Kevesebb is elég belőle
Az új típusú inzulin kikísérletezésének munkája Dániában kezdődött, ahol dr. Hagedorn jött rá, hogy a hal spermiumából kinyert protamin az inzulinnal keverve meghosszabbítja az hatást. Az új, protaminnal kevert inzulinnak köszönhetően a diabéteszesek napi adagja megfeleződött. A Connaught rájött, hogy ha cinket adnak a protaminnal kevert inzulinhoz, a hatásidő még hosszabb lesz. 1936-ban Torontóban piacra dobták a protaminos inzulint, és Kanadában hamarosan ez lett a legszélesebb körben használt gyógyszer.
Az előrelépések ellenére azonban 1948-ban még mindig két és fél tonna marha- és sertéshasnyálmirigyre volt szükség 0,22 kg tiszta inzulin előállításához. Abban az évben világszerte közel hárommillió inzulinfüggő cukorbeteg élt, közülük egymillió az Egyesült Államokban. A globális kereslet következtében 1941 és 1945 között a halakból előállított inzulin iránti érdeklődés újraéledt, de míg a kérdés tudományos szempontból teljesen megalapozott volt, gazdaságilag nem.
Néhány felmerülő probléma, új fejlesztés
A marha- és sertéshasnyálmirigyből előállított inzulininjekciókkal szemben néhány beteg idővel rezisztenssé vált, és előfordult, hogy ebbe bele is halt. Az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején a Connaught gyár kisebb kutatócsoportja kifejlesztett egy szulfátos inzulint, amely az inzulinrezisztens betegek esetében is hatékonynak bizonyult. 1978-ban a Genentech nevű kis biotechnológiai startup cég úgynevezett rekombináns DNS-technológiával előállított egy szintetikus, „emberi” inzulint , melyet az Eli Lillyvel közös licensz alapján a gyárban fejlesztettek és teszteltek tovább.
Az első humán inzulin sikertörténete
A szert 1982-ben az Amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerügyi Hatóság engedélyezte, és az első humán inzulint 1983-tól kezdték forgalmazni. Az adagolás módja is sokat változott az eredeti, köszörűkövön élesített acélfecskendőhöz képest, amelyet 1922-ben Elizabeth Hughes használt. A diabéteszesek manapság már eldobható fecskendőt, injekciós tollat vagy pumpát használnak. További kutatások folynak a beadás más módjairól, mint a transzdermális, orális, belélegzett beadás, vagy a hasnyálmirigy-transzplantáció.
Az inzulin eredeti fejlesztése mindössze két évet vett igénybe, akár az első, 1922. januári emberi tesztelés és az 1923. októberi hivatalos bevezetés között eltelt időt, akár az 1921 tavaszán végzett első állatkísérletek és az 1923 őszén megkezdődött tömeggyártás között eltelt időt nézzük. Úgy is számolhatunk, hogy az inzulin általános forgalmazása egy évvel és négy hónappal azután kezdődött, hogy a Lilly cég aláírta kétoldalú megállapodását Torontóval. Valódi áttörés, vitathatatlan.
A történetről bővebben Thea Cooper - Arthur Ainsberg "Áttörés" című, most megjelent könyvében olvashatunk (Budapest, Sanoma Media Budapest Zrt. 2013. - 265-267. old.)
HUDBT00213
