Aluldiagnosztizáltak a magyarországi COPD-s betegek

Méresse meg tüdőkapacitását, tüdőtérfogatát! - ez az idei COPD Világnap üzenete.

A 2010 - a "Tüdő Éve" kampány keretében világszerte megrendezendő események egyike a COPD Világnap, amelyet mindig november 3. szerdáján tartanak. Ilyenkor a COPD megbetegedésre és a szűrővizsgálatok fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet a szervezők.A krónikus obstruktív tüdőbetegség egy halálos kimenetelű, krónikus tüdőbetegség, ma már megelőzhető és kezelhető. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO kimutatásai szerint több mint 250 millió embert érint világszerte. A COPD-t ma a 4-6. vezető halálokként tartják számon a világon, és ez az egyetlen betegség, amelynek halálozási gyakorisága világszinten is növekszik. A WHO előrejelzése a COPD 2030-ra már a harmadik leggyakoribb halálokká válhat a világon!

Magyarországon pontos epidemiológiai adatok nincsenek, de több mint félmillióra becsülik a COPD-ben szenvedőket, azonban kevesebb, mint 20 százalékuk járt orvosnál a panaszaival. Úgy tűnik, hogy a betegek nem ismerik a panaszaik pontos hátterét és annak jövőbeli veszélyeit, ráadásul az állapotuk javításának gyógyszeres megoldásával sincsenek tisztában.

Spirometria - légzésfunkcióPedig a COPD időben történő felismerésével és kezelésével lehetőség nyílik arra, hogy a betegek állapota jelentősen javuljon, és meghosszabbodjon a várható élettartam. Az idei világnap éppen ezért a tüdőtérfogat-mérés, légzésfunkció mérés fontosságát hangsúlyozza, mely felbecsülhetetlen a potenciális halálos betegségek időbeli felismerésében. Nézze meg videónkon, hogyan zajlik egy ilyen mérés!

Korai szakaszában a COPD gyakran nem ismerhető fel, de nagyon egyszerű diagnosztizálni. A veszélyeztetett betegek esetében egy egyszerű, fájdalommentes vizsgálat, a spirometria segíthet a betegség felismerésében. A spirométer a funkcionális légzésdiagnosztika legfontosabb eszköze, nélkülözhetetlen a légzőrendszeri megbetegedések korai kórismézésében.

Ha a COPD-t időben észlelik, a betegség kockázatának csökkentésére, valamint a progressziójának lassítására már rendelkezésre állnak programok, gyógyszeres terápiák, amelyek meggátolják a további légzésfunkció romlást.

A világnap kapcsán felhívják az egészségügyben dolgozó szakemberek, betegek és a közvélemény figyelmét az összefogásra, mivel ezen intézkedések:

- jelentősen csökkentik a COPD miatti halálozások számát

- csökkentik a COPD miatti kórházi ellátási napok számát, valamint

- csökkentik az újabb COPD-s megbetegedések arányát.

A COPD kapcsán évente Európában 4,7 milliárd Euro-t költenek járóbeteg ellátásra, 2,9 milliárd Euro-t fekvőbeteg ellátásra és 2,7 milliárd Euro-t gyógyszerekre.

A fenti célok elérése érdekében a rövid távú stratégia kulcsa, hogy a közvélemény ismerje a COPD tüneteit; megfelelő és elérhető eszközök álljanak rendelkezésre a COPD diagnosztizálására az egészségügyi dolgozók számára; a gyógyszeres terápiás lehetőségek mindenki számára elérhetővé és megfizethetővé váljanak; az egészségügyi szakemberek, betegek és családtagjaik oktatást és tájékoztatást kapjanak a COPD hatékony kezeléséről; valamint azon törekvések támogatása, melyek csökkentik a környezeti kockázati tényezőket az érintett populációban.

További információ a COPD világnapról a www.goldcopd.org/WCDIndex.asp. oldalon olvasható.

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.