Miért feketedhet el a lábköröm?

Különösen a rendszeresen nagyobb távokat futók találkozhatnak gyakran a jelenséggel, hogy elfeketedik a lábkörmük. De azoknál is előfordulhat, akik nem futnak - több oka lehet, bizonyos esetekben akár olyan is, amely komolyabban veszélyeztetheti az egészséget.

Ismétlődő trauma

A köröm elfeketedésének egyik leggyakoribb oka, amely hosszabb távok lefutásának, illetve nem megfelelően illeszkedő lábbeli viselésének következménye lehet. Ilyenkor enyhébb (kicsi, fájdalommentes, kékes-lilás körömelszíneződés), illetve súlyosabb (nagy, véraláfutásos, esetleg vérző körömelszíneződés) módon is jelentkezhet az elváltozás. Enyhébb esetben nincs szükség különösebb kezelésre (a köröm magától lenő), súlyosabb esetekben azonban a köröm részlegesen vagy akár teljes egészében leválhat. Ez fájdalmas lehet, és csak lassan nő vissza - érdemes megmutatni orvosnak, és a gyógyulási időszakban csökkenteni a terhelést.

Hematóma

Ha valami nehezet (például egy súlyzót) ejtünk a lábfejünkre, akkor a köröm alatti vérerek sérülése miatt vérömleny alakulhat ki a köröm felszíne alatt. Ez a fajta körömelváltozás szinte azonnal a sérülés után megjelenik, és természetesen fájdalommal jár. Ilyenkor érdemes lehet felkeresni az orvost, hogy egy apró tű beszúrásával elvezesse a felgyűlt vért a köröm alól a gyorsabb gyógyulás érdekében.

A köröm elfeketedését a túl szűk cipő is okozhatja
A köröm elfeketedését a túl szűk cipő is okozhatja

Gombás fertőzés

A gombás fertőzések a körömre átterjedve sárga, zöld, barna, lila és fekete elszíneződést is okozhatnak, és mellette valószínű, hogy kellemetlen lábszagot is tapasztalhatunk. A kezelés módja a fertőzés súlyosságától függ - az enyhébb esetek már valamilyen krémre vagy sprayre is jól reagálnak, súlyosabb esetben viszont gyógyszer szedésére vagy lézeres beavatkozásra lehet szükség.

Ha egy laikus ránéz a körmünkre, legfeljebb annyit állapít meg, hogy le kéne vágni vagy meg kellene tisztítani. De egy szakorvos azonnal sok mindent kiolvas belőle a rossz táplálkozástól a stresszen át a veseproblémákig. A részletekért kattintson !

Bőrrák

Ritka, de előfordulhat, hogy UV-sugárzás hatására a köröm alatt alakul ki melanóma - ez újabb ok arra, hogy mindig használjunk fényvédőt. Ha semmiféle sérülés nem érte a körmöt, és lábgombának sem látjuk jelét, akkor mutassuk meg a körmünket egy orvosnak, hogy kizárhassuk a bőrrákot .

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.