Érzékeny a bőröm? Ezek a jelek figyelmeztethetnek

Az érzékeny bőr felismerése elsősorban azért fontos, mert megfelelő ápolás nélkül nem képes ellátni a védőpajzs szerepét a külső környezeti hatások ellen, ami számos kellemetlen tünet megjelenését okozhatja.

Az elsősorban örökölt hajlam miatt kialakuló érzékeny bőr a felnőtt népesség nagyjából egyharmadát érinti. Jellemző rá, hogy a bőr védőrétege az átlagosnál jóval sérülékenyebb, ami kiszáradásához, illetve az irritációt kiváltó anyagok mélyebb rétegekbe való jutásához vezethet. Az életkorral általában javuló problémára utaló jelek, hogy a bőr hevesebben reagál a külső, környezeti hatásokra, valamint a legtöbb kozmetikai termék irritálja. A tartósan vagy ideiglenesen fennálló állapot bizsergő, feszülő, égő, maró vagy viszkető érzéssel járhat együtt.

Érzékeny bőrrel az arctisztításra is kiemelt figyelmet kell fordítani
Érzékeny bőrrel az arctisztításra is kiemelt figyelmet kell fordítani

A kellemetlen tünetek esetenként bőrpírral vagy vékony hajszálértágulatokkal is társulhatnak. Az arcbőr kipirosodását a legtöbbször rosacea , illetve annak egyik fajtája, a felszíni bőrrétegben lévő apró vérerek kitágulásával járó kuperózis okozza. A főként orrot, orcát, homlokot és áll alatti részt érintő bőrgyógyászati problémák kialakulásukban szerepet játszanak a szélsőséges időjárási viszonyok, a különböző vegyszerek, kozmetikumok, hormonális változások, stressz és bizonyos élelmiszerek fogyasztása.

A kiváltó okok csökkentése

Milyen betegséget jelezhet a hámló, viszkető bőr ?

Érzékeny bőr esetén első számú feladat a heves reakciókat kiváltó tényezők csökkentése. Amennyiben tehetjük, szélsőséges időjárási helyzetekben kerüljük el a hosszú időn át tartó szabadtéren való tartózkodást. Ne feledkezzünk meg a megfelelő napvédelemről , azonban kerüljünk minden irritációt okozó kozmetikumot. A férfiaknak érdemes időt szánni a borotválkozásra: a szőrnek legalább három percig kell meleg vízzel érintkeznie ahhoz, hogy megfelelően megpuhulhasson és kíméletes módon eltávolítható legyen.

Kíméletes arctisztítás

Fokozott figyelmet kell fordítani a megfelelő arctisztításra. Ehhez válasszunk olyan, érzékeny bőrűek számára javasolt, bőrnyugtató hatású kozmetikumokat, amelyek illatanyag-, tartósítószer- és felületaktívanyag-mentesek. Megfelelő lehet például a nyugtató és lágyító hatású édesgyökér-kivonatot tartalmazó arctej, amely amellett, hogy eltávolítja a sminket, kíméletesen tisztítja a bőrt és növeli természetes toleranciaküszöbét. Ajánlottak továbbá a nyugtató hatású micellás vizek vagy az olyan kíméletesen tisztító, micellás habzó gélek is, amelyek erősítik az érzékeny bőr önhidratáló képességét.

Célirányos bőrápolás

Az érzékeny bőrnek kiemelten szüksége van a mindennapos, nyugtató, hidratáló készítményekkel való gondoskodásra. A rosaceára hajlamosak válasszanak olyan aktív összetevőkkel ellátott kozmetikumokat, amelyek azonnal képesek csökkenteni a kipirosodást. Ilyenek például a glicerin- és repcetartalmú krémek, amelyek amellett, hogy kiválóan hidratálnak, erősítik a bőr védelmi funkcióját, javítják a komfortérzetét. Az irritált, kipirosodott és hámló bőr számára javasoltak az enoxolon- és kókuszolaj-tartalmú krémek, amelyek megakadályozzák a bőr állapotát súlyosbító, irritációt okozó gombák szaporodását is.

Tartsuk szem előtt, hogy az érzékeny bőr a napi hidratálás mellett hetente egy-két alkalommal intenzívebb gondoskodást is igényel, amelyet például gazdag hatóanyagtartalmú arcmaszkok használatával érhetünk el. Ha pedig erősen irritált a bőr, gyors segítségre lehet szüksége. Ilyenkor érdemes nyugtató hatású krémet alkalmazni: olyan aktív összetevőkkel bíró kozmetikumokat, mint például az allantoin, az enoxolon, a méhviasz vagy a xilit. A szóban forgó hatóanyagok gyorsan képesek enyhíteni akár az extrém bőrreakciókat is. Az arckrémek mellett ne feledkezzünk meg a szemkörnyék speciális ápolásáról sem: a koffeintartalmú változatok segítik a duzzadás csökkentését, a hialuronsav pedig nemcsak hidratál, hanem bőr-kisimító hatással is büszkélkedhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!