Bőrgyógyász a chaten

Az anyajegyek részben - nevükhöz illően - örökletes hajlam alapján, részben napfény illetve szolárium hatására alakulnak ki. Ezúttal dr. Vass Ilona bőrgyógyász készséggel válaszolt a témával kapcsolatos kérdésekre.

A HáziPatika satelit site-ja, a babaszoba.hu chatvendég sorozatában legutóbb dr. Vass Ilona bőrgyógyász fogadta a kérdéseket. Mivel ezek mindegyike többször előkerült már a HáziPatika fórumain illetve a babaszoba csevegőiben, a legérdekesebb témákat e cikk útján is közreadjuk.

Nemcsak szépséghibák

Általános hiedelem, hogy a sok éve változatlan szemölcsöket jobb nem bolygatni - derült ki az első hozzászólásból. Kérdezőnk az iránt érdeklődött, hogy ez érvényes-e akkor is, ha rossz helyen, történetesen a melltartó pántjánál van egy nagy szemölcse. Kivágatni szabad a szemölcsöket, ez nem bolygatás - nyugtatta meg a doktornő: ha egy szemölcs sérülésnek, állandó dörzsölésnek kitett helyen van, meggondolandó a sebészi kimetszés. Ugyanez érvényes a bőr egyéb növedékeire, például az anyajegyekre is.

Következő kérdezőnket az érdekelte, hogy minek a hatására alakulnak ki az anyajegyek, és hogyan lehet megelőzni ezeket.

Az anyajegyek részben - nevükhez illően - örökletes hajlam alapján, részben napfény illetve szolárium hatására alakulnak ki. Megelőzésében a legfontosabb a fényvédelem, aminek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Akinek nagyszámú anyajegye van, nagyobb az esélye a bőrrák, a melanoma kialakulására. Ez a fajta bőrrák egyike a legveszélyesebb rák típusoknak. Férfiakon inkább a törzsön, nyakon, nőkön inkább az alsó végtagon láthatunk sok anyajegyet. Az anyajegyek száma egyenes arányban áll az elszenvedett UV sugárzás időtartamával. Egyik chatelő az iránt érdeklődött, hogy mennyire veszélyes, ha egy anyajegy közepébe pattanas nő.

A pattanás gyógyulása után figyelni kell az anyajegyet, ha változik a színe, nagysága, vagy viszketni kezd, akkor meg kell vizsgáltatni, esetleg ki kell vágatni - válaszolta a bőrgyógyász.

A legnagyobb veszély a melanóma

Az utóbbi években, évtizedekben aggasztóan szaporodik a rosszindulatú bőrrákban, a melanómában szenvedők száma - hívta fel a figyelmet az alkalmat megragadva chatvendégünk. Ennek oka részben az elvékonyodott ózonréteg, ami kevésbé véd az ártalmas sugaraktól, de legalább ennyire okolható a divat is, amelynek hatására a bronzszínű bőr érdekében egyre többen hajlamosak túlzásba vinni a napozást és a szoláriumot. Kevesen gondolnak arra, hogy bőrünk "nem felejt": elraktározza a gyermekkorban elszenvedett napártalmakat is, és összeadódva később jelentkezik a káros hatásuk.Az évek során a bőrünket ért UV sugárzás hatása összeadódik, és amikor a bőrünk már nem képes a genetikai állományt ért károsodás javítására, kialakulnak a napfény által kiváltott maradandó károsodások, például a fokozott elszarusodást mutató, eleinte csak esztétikai problémát okozó növedékek, barna foltok, anyajegyek, rosszabb esetben a bőrrák. Fényvédő krészítményeket ugyan sokan használnak, de messze nem eléggé körültekintően: félórák is eltelnek, mire például egy strandra érkező család tagjai bekenik magukat fényvédő szerrel, pedig körülbelül harminc perccel a napozás megkezdése előtt kellene ezt alkalmazni, hogy a szer kifejthesse kémiai hatását. Aztán vannak ugyan vízálló krémek, de zuhanyozás, törülközés, homokban való fekvés sőt, a vízicsúszdázás után is újra be kell kenni vele magunkat.

Általánosan elterjedt hiedelem, hogy a szolárium kevésbé árt, mint a napsugárzás. Ez azonban csak részben igaz - figyelmeztetett Vass doktornő. A szolárium elsősorban UVA-t sugároz, amely valóban kevésbé ártalmas, mint az UV sugárzás B típusa, de ennek is van rákkeltő hatása és az is igaz, hogy felerősíti az UVB ártalmait. A bőrrák esélye tízszeres azoknál, akik rendszeresen használnak szoláriumot - mondta ki Vass doktornő az ijesztő adatot. Még néhány elgondolkodtató szám: Néhány évvel ezelőtt az ózonlyuk és a napozás divatja nagyon megnövelte melanómás esetek számát Ausztráliában: százezer lakos között 50-60-nál fordult elő a bőrráknak ez a leginkább rosszindulatú fajtája. Radikális kampányba kezdtek - ehhez nemcsak a tengerpartokon elhelyezett fényvédelemre figyelmeztető táblák tartoztak, hanem adott esetben a déli órákban a strandról való kitiltás is - ennek hatására ezt az arányt sikerült 30-ra csökkenteni. Magyarországon százezer lakosból körülbelül 18 új melanómás megbetegedés fordul elő évente - ez a szám nagyjából megfelel az európai átlagnak, de természetesen egyetlen beteg elvesztése is túl sok - különösen egy olyan betegség miatt, ami megfelelő körültekintéssel elkerülhető lenne.

Jó tanácsok, bőrvédő trükkök

Aziránt érdeklődött egyik olvasónk: meddig fertőzhet a szája szélén lévő herpesz. Elsősorban addig, amíg hólyagocskák formájában van jelen, a leszáradóban lévő pörkök már nem annyira veszélyesek. Teljesen garantálni azonban nem lehet, hogy pl. csóknál nem történhet fertőzés, hiszen a herpesz vírusa még külső tünet nélkül is jelen lehet az illető szervezetében.

Mivel több topicban is visszatérő probléma volt, sokak nevében tettük fel a kérdést a szakembernek: milyen korú babával lehet először nyaralni, tengerhez menni. A szülőknek nem kell a kicsivel sem bezárkózniuk, de néhány alapvető dologra ügyelni kell: nyaralás csak ott javasolható, ahol a kisgyermek megfelelő fényvédelme, árnyékos levegőztetése biztosítható. Három évnél fiatalabb babát egyáltalán nem szabad tűző napnak kitenni, a félévesnél fiatalabb babákra pedig nem tanácsos kémiai fényvédő szert alkalmazni.

A kisgyermekekre is sapkát, inget kell adni, és a sétáltatás se a 11-15 óra közötti időszakban történjen. A felnőttkori bőrrák megjelenése szempontjából ugyanis legveszélyesebb a gyermekkorban elszenvedett leégés. A doktornő a gyógyszertárban kapható, UVA és UVB ellen egyaránt védő, fotostabil, hypoallergén, magas faktorszámú krémeket ajánlotta a fizikai védelem mellett. A vizek közül a szabad vizeket részesítené előnyben a strand közös medencéjével szemben - válaszolta kérdésünkre - de azért ennek is van alsó korhatára: kis csecsemőt természetesen nem vinne szabad vizekhez sem fürdeni.

Gyermeke tenyér- illetve lábizzadására panaszkodott egy chatelő: bőrén folyamatosan apró kis kiütések vannak, amióta nyár van. Gyógyszertárban kapható izzadásgátló oldat, ha ez nem elég, a tenyerén iontoforézis kezelést tudnak alkalmazni - javasolta a bőrgyógyász.

Szűrővizsgálat

A megelőző elővigyázatosság mellett a legfontosabb a bőr veszélyes, bőrrák alapjául szolgáló elváltozásainak szűrése, a korai diagnózis. A gyanús foltokat, növedékeket tanácsos szakorvosnak megmutatni. A vizsgálat legkorszerűbb módja a Magyarországon még csak korlátozottan elérhető digitális dermatoszkóp, amelynek mikrokamerája harmincszorosára nagyít és a felhám alsó rétegéig nyújt bepillantást. A számítógépen megjelenő képet a bőrgyógyász elemzi, és lehetőség van ennek tárolására is, a későbbi állapottal való összehasonlítás érdekében.

Digitális dermatoszkópiával történő anyajegyszűrő vizsgálatra a 06-30-388-6859-es telefonon lehet jelentkezni, cím: Budapest, IX., Üllői út 21., II/3.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra