Vércsoportunk ezekre a bajokra hajlamosít

Meglepően sokan nem tudják a vércsoportjukat. Pedig vércsoportunk a többi között azt is elárulja, hogy melyek azok a betegségek, amelyekre esetleg hajlamosabbak lehetünk.

Vérrögök

0-ás vércsoportúaknál ritkábban alakulnak ki vérrögök, ugyanakkor a Von Willebrand-betegség nevű vérzési zavar 30 százalékkal gyakrabban öröklődik A, B és AB vércsoportú embereknél. Az AB-sek esélye arra, hogy vérrög alakuljon ki valahol a szervezetükben, körülbelül 20 százalékkal magasabb az átlagnál.

Emésztőrendszert érintő rákos megbetegedések

Akinek negatív vagy pozitív 0-ás vércsoportja van, örülhet, mert bizonyos betegségekre kisebb az esélye. Igaz ez például az emésztőrendszert érintő rákos megbetegedések kialakulására - ugyanakkor az A-s vércsoportúaknál ezeknek a kockázata magasabb. Ennek pontos okát egyelőre még kutatják a szakértők.

Vércsoportunk növelheti bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát
Vércsoportunk azt is meghatározza, mely betegségekre vagyunk hajlamosabbak. Fotó: iStock

Fekélyek

Ha vércsoportunk A vagy AB, akkor jó hír, hogy kutatások szerint kisebb az esélyünk a gyomorfekély kialakulására, mint a 0-ás vércsoportúaknak. A pontos okot egyelőre még nem tudják megmondani, de szakértők szerint ahhoz van köze, hogy az egyes vércsoportúak különféle immunválasszal reagálnak a fertőzésekre.

Szívbetegség

A Harvard Egyetem kutatása szerint, akiknek 0-s a vércsoportja, 23 százalékkal kisebb eséllyel lesznek szívbetegek. A rizikó az AB, illetve B vércsoportúaknál a legnagyobb az intézmény szakérői szerint. Az okok szerintük szintén az immunválaszok különbözőségében keresendőek.

Hasnyálmirigyrák

Ezen a téren szintén a 0-ás vércsoportúak jártak jól, hiszen nekik kisebb az esélyük erre a betegségre is. Egy tanulmány szerint az A vércsoportúaknak 32 százalékkal, az AB vércsoportúaknak 51, míg a B vércsoportúaknak 72 százalékkal nagyobb kockázattal kell szembenézniük a hasnyálmirigyrák kialakulását illetően. Ennek pontos okát folyamatosan kutatják a szakértők.

Forrás: menshealth.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!