Változik a gyógyászati segédeszköz-ellátási rendszer

2009 augusztusában és 2010 januárjában kétlépcsős átalakításon esik át a gyógyászati segédeszköz-ellátási rendszer. Az intézkedések a támogatások mértékét is növelnék. Magasabb támogatási kulcsokat vezetnének be, lehetővé válna a gyógyászati segédeszközök gyakoribb rendelhetősége, nagyobb mennyiséget lehetne egyszerre felírni, és egyes esetekben bővítenék a felírási jogokat is.

A támogatási kulcsok egységesen 50, 70, 80 és 90 százalékosak lesznek, emellett bevezetésre kerül egy új, 98 százalékos támogatási kulcs is. Ennek oka a technológia fejlődése, hiszen az ennek következtében a piacon megjelenő korszerű termékekhez képest a most támogatott segédeszközök közül sok elavultnak tekinthető, vagy a változások következtében nem olyan hatékony a támogatásuk, mint korábban.

A tárgyalásokon példaértékű konszenzus jött létre a hallásjavító eszközök terén működő érdekképviseleti szervezetekkel, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével és a fül-orr-gégészeti szakmai kollégiummal, és korrekt partneri együttműködést sikerült kialakítani a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével, aminek eredményeként ésszerűbbé válik a nagy értékű protézisek, mopedek és kerekesszékek felírhatósága

Az eredmények sok egészségügyi területre hatnak, például a kötszerekre augusztus 16-tól egységesen 80 százalékos támogatási kulcs vonatkozik, a végtagprotézisek 98 százalékos támogatási kategóriába kerülnek. Az enyhén deformált lábra írható ortopéd cipők támogatása felnőttek esetében 50 százalék, gyermekek esetében 70 százalék lesz. A vakok számára írható tapogatóbotok és pálcák támogatása 85 százalékról 98 százalékra nő. A kerekesszékek támogatási kulcsa 80 százalék lesz, a joystick-irányítású elektromos kerekesszékek támogatása viszont 90 százalékra nő. Ezekkel szemben a 6.00 dioptria alatti szemüveglencsék ártámogatása megszűnik, mert az eddigi támogatási összeg a betegek terheit érdemben nem csökkentette, miközben az egészségbiztosítási alapra összességében jelentős terhet rótt.

A vizelettartási és/vagy széklettartási problémában szenvedők számára rendelhető eszközök támogatása 80 százalékban egységesedik, ezzel az inkontinencia ellátás az európai szinthez közeledik.

Az így kialakult kompromisszumuk is mutatják, hogy a döntéshozók és a betegek közvetlen együttműködése a döntés-előkészítés legcélszerűbb útja.

A változásokról szóló bővebb információk az Egészségügyi Minisztérium honlapján találhatóak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

Általában napos, száraz idő várható, de hazánk északnyugati, északi felére időszakosan fátyolfelhők, illetve az északnyugati tájak fölé vastagabb felhők is érkezhetnek. Utóbbiakból a nyugati, északnyugati határvidéken néhány csapadékgóc nem kizárt. A déli, délnyugati szél főként az Észak-Dunántúlon megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 32 és 37 fok között alakul.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.