Nálunk hatszor több a szélütéses beteg

Riasztó adat és alapos oknyomozó vizsgálatra szorul, hogy az 55 év alattiak körében miért hatszor több a stroke-ban szenvedő beteg, mint az unió legfejlettebb országaiban. Magyarország az e betegséghez kapcsolódó más jelenségekben is különbözik a többiektől. Világszerte ahol nagyobb a jólét, ott kevesebb a stroke. Ez a tendencia azonban nálunk nem igazolható.

Magyarországon évente tizennyolcezer ember hal meg agyi érbetegségben, a stroke-ban. Az 55 év alatti magyar népességben hatszor annyian szenvednek ettől a kórtól, mint a fejlettebb uniós országokban. Káposzta Zoltán országos neurológus szakfelügyelő főorvos szerint a hazai egészségügyi reform javíthatja a betegek gyógyulási esélyeit.

A stroke nem egyenlő az agyvérzéssel - oszlatja el a tévképzeteket Káposzta Zoltán országos neurológus szakfelügyelő főorvos, a terület specialistája. A stroke-betegek közül minden ötödiknek van csak agyvérzése, a többiek agyi infarktust kapnak, magyarázza.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház osztályvezető főorvosaként is dolgozó szakember szerint Magyarországon évente 45 ezer ember kerül kórházba heveny agyi keringési zavarok miatt, s 18 ezren veszítik el életüket emiatt. Több százezer leendő beteg pedig egyelőre tünetmentes, de az agyi ereiben már vannak vérrögök, csak nem érték még el a kritikus tömeget.

- Riasztó adat és alapos oknyomozó vizsgálatra szorul, hogy az 55 év alattiak körében miért hatszor több a stroke-ban szenvedő beteg, mint az unió legfejlettebb országaiban - mondja a szakember. Azt is megemlíti: Magyarország az e betegséghez kapcsolódó más jelenségekben is különbözik a többiektől. Világszerte ahol nagyobb a jólét, ott kevesebb a stroke. Ez a tendencia azonban nálunk nem igazolható. A nyugati határvidéken - ahol bizonyítottan jobbak a munkalehetőségek, magasabbak a jövedelmek - nagyjából ugyanannyian szenvednek agyi keringési betegségekben, mint a legszegényebb régiókban.

Az orvostudomány mindenesetre ismeri a stroke kialakulásának leggyakoribb okait. Ezek pedig a cukorbetegség, az extrém elhízás, a vér kóros zsírértékei, az alkohol fogyasztás, a fogamzásgátlók szedésével egyidejű dohányzás, a stressz, bizonyos gyógyszerek és a kábítószer káros hatása.

Az Angliában e szakterületen öt éven át dolgozó specialista arra is felhívta a figyelmet: a stroke gyerekkorban is előfordul, az ő egyik betege pedig a 18. születésnapján kapott agyvérzést. A kábítószer-fogyasztás miatt egyre több fiatal veszélyeztetett. A főorvos tapasztalatai szerint különösen a kokainfüggőknél gyakoriak az agyi érbetegségek.

A szakember úgy véli: a rendkívül rossz magyar statisztikákban bizonyos, altatónak felírt gyógyszereknek az agy vérellátására bizonyítottan hátrányos hatásai is közrejátszanak. Van olyan tabletta, amit a világ fejlettebb részén kizárólag műtéti előkészítés során alkalmaznak, általános altatóként nem írják fel. Nálunk sokan szedik, magyarázta az orvos.

A halállal végződő, vagy maradandóan súlyos következményekkel járó stroke-betegségek indokolatlanul magas aránya a főorvos szerint hatékonyan csökkenthető lenne megfelelő tárgyi és személyi feltételek megteremtésével. A betegség igen korai stádiumát diagnosztizálni lehet ugyanis a betegre ártalmatlan, egyszerű ultrahangos vizsgálatokkal. A nyaki erek állapotát kimutató készülékekből viszonylag jól állunk, ám az agyi erek keringését a koponyacsonton keresztül ábrázolni képes transcraniális ultrahangból tíz sincs az országban, azok jelentős része is régi, elavult, nem mindegyik megbízható.

Márpedig e berendezés segítségével a tünetet még nem okozó vérrögök is kimutathatóak, s az idejében kezdett kezeléssel megelőzhető az agyi infarktus, a bénulás, a halál. Ráadásul a legújabb amerikai felfedezések szerint az ultrahang a beteg számára észrevehetetlen turbolenciát idéz elő az erekben, s ez is elősegíti a rögök mechanikus oldását. Érthetetlen, hogy miért ennyire kevés a kórházakban a többi képalkotó készülékhez képest kifejezetten olcsó transcraniális ultrahang.

Káposzta doktor azt mondja: ha a megelőzésre nagyobb szakmai figyelmet tudnak fordítani, s a megfelelő személyi és tárgyi feltételek a rendelkezésükre állnak, akkor az egészségügyi reform keretében előírt ágyszám-leépítések összességében nem okozhatnak súlyos gondot az ellátásban. Sokat várnak a tavaly elkezdődött, s nemsokára elkészülő első nemzeti stroke-audittól. Ennek keretében pontosan fölmérik: hol, miként valósulnak meg az ismert klinikai irányelvek a gyakorlatban, s ennek alapján nemcsak a minimum-, hanem az optimumfeltételeket is meghatározzák.

A riasztó statisztikák javításához arra is szükség van, hogy a betegek vegyék komolyan a kór első tüneteit, figyelmeztet a szakember. Esetenként szórakozottságnak tűnhet, ha valaki rendszeresen keresi, nem találja nap mint nap használt tárgyait, vagy egy-egy pillanatra megbillen az egyensúlya, esetleg pár perces zsibbadást érez, állandóan rosszul alszik, illetve nem mindig jutnak eszébe a szavak. Nem biztos, hogy e tünetekért az agyi keringés zavarai a felelősek, de a jelenség okának a tisztázása elengedhetetlen, állítja Káposzta főorvos.

(2007.10.09. 10:31)

Hajba Ferenc - Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.