Melyik az egészségesebb: a tea vagy a kávé?

Valami feltétlenül kell reggel: van, aki egy (vagy több) csésze kávéra esküszik, mások sokkal boldogabbak egy teával.

A vita szinte örök, hogy melyik ital az egészségesebb és a hasznosabb (mind rövid, mind pedig hosszú távon), úgyhogy számos kávéval és teával foglalkozó tanulmányt összesítő táblázatban foglaljuk össze a két, szóban forgó ital előnyét és hátrányát.

Tipp Napi pár csésze fekete tea hatására 31 százalékkal csökken a petefészekrák esélye, derült ki egy új kutatásból. A részleteket ide kattintva találja! Itt érdemes megjegyezni, hogy a kísérletekben vizsgált kávét szinte mindenhol kevés tejjel és kevés cukorral fogyasztották, és nem a nagy kalóriatartalmú, az eszpresszónál jóval több és erősebb italairól volt szó. Ugyanakkor az orvosok általános véleménye az, hogy ha már felébredésről van szó, inkább az erős eszpresszót javasolják , mint az ízesített lattékat és társaikat, amelyeknek egy közepes változatában annyi cukor van, mint egy átlagos felnőtt napi cukorbevitele.

Kávé kontra tea? A meccs döntetlen!
Kávé kontra tea? A meccs döntetlen! Fotó: Getty IMages

Tea - előnyök és hátrányok

  • Napi három-négy csésze jelentősen csökkenti a szívroham esélyét.
  • Segít megelőzni az egyes típusú cukorbetegséget és lassítja kialakulását, ha már kifejlődött.
  • Sokkal kevesebb kortizol stresszhormon található azok szervezetében, akik már legalább hat héten át napi négyszer isznak fekete teát.
  • Fluorid található benne, amely védi a fogakat.
  • Azon férfiaknál, akik napi több mint 10 csésze zöld teát isznak, sokkal kisebb eséllyel alakul ki bármilyen májprobléma.
  • A zöld tea véd a tüdőrák ellen.
  • A zöld tea fogyasztása 60 százalékkal csökkenti a nőknél a nyelőcsőrák kialakulásának esélyét.
  • A zöld és fehér teákban olyan antioxidánsok találhatóak, amelyek lassítják az öregedés folyamatát.
  • A fehér tea azelhízásesélyét is csökkenti.
  • Egészen egyszerűen a tea hidratál és az íze sem lebecsülendő.
  • A teában még akkor is előfordulhatnak növényvédő szerek nyomokban, ha organikus teáról van szó.
  • A teában nagy mennyiségű tannin található, amely csökkenti a vas felszívódását, ez pedig hosszú távon vérszegénységhez vezethet.
  • Koffein is található benne, amely a nyugtalanságot fokozhatja és fokozza a vérnyomást is.
  • Ha tejet is adunk hozzá, gyakorlatilag megszüntetjük rákvédő hatását.

Kávé - előnyök és hátrányok

  • Megakadályozza a kettes típusú cukorbetegség kialakulását.
  • Védi a májat a sérülésektől és a ráktól.
  • Csökkenti aköszvénykialakulásának esélyét a 40 évesnél idősebb férfiak esetében.
  • Csökkenti azAlzheimer-kórkialakulásának esélyét.
  • A halálos szívroham esélyeit is mérsékli.
  • Javítja a rövidtávú memóriát és a reakcióidőt.
  • A kávéban található vegyületekből az álmatlanság és a szívroham elleni gyógyszerek készíthetőek.
  • A koffein javítja a fájdalomcsillapítók hatását.
  • Elszínezi a fogakat.
  • Napi nyolcnál több kávé rendszeres fogyasztása jelentősen megemeli a halvaszülés esélyét.
  • Csökkenti a szívbe jutó vér mennyiségét.
  • A kávé több mint 1000 vegyületéből 19-ről állapították meg eddig, hogy rákkeltő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Lassan tovább csökken a felhőzet, így az ország nyugati, délnyugati harmada kivételével már döntően napos, gyengén felhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!