Anyja elhagyta, 273 kilóra hízott a 31 éves nő

Olyan mértékű súlyfelesleggel él együtt a nő, ami életveszélyes.

A TLC csatornán futó “Az Élet 250 kiló felett” sok szereplője már régóta fennálló traumával küzd, ez alól a 31 éves Syreeta Covington sem kivétel, aki alatt már 273 kilót nyom a mérleg.

A nőt gyerekkorában bántalmazták és elhagyták. Később megtalálta édesanyját, de ő teljesen elutasította, így Syreeta a trauma miatt enni kezdett, és ez vezette el arra az útra, ahol most ott tart. Syreeta akkora súlyfelesleggel él, amivel nem tudja ellátnia magát. 

A nő nehezen tudott megbízni az emberekben, és ezt gyerekkorából hozta. A kislányt édesanyja elhagyta, így már fiatalon nevelőotthonba kényszerült. A TLC műsorában Syreeta elmondja, hogy mindenkit eltaszított eddig, aki csak segíteni akart neki, egyedül a férjében bízik meg, aki gondoskodik az ágyhoz kötött nőről. Syreeta élete most fordulóponthoz érkezett, mert megtudja, hogy részt vehet-e azon a műtéten, ami segít megszabadulni a súlyfeleslegétől. 

Az élet 250 kiló felett
SYREETA ellátásra szorul (Foto: TLC / Warner)

“Sok ember nevelt kisgyerekkoromtól kezdte. 8 évesen szexuálisan bántalmaztak, lelkileg és fizikailag is tönkre tettek.” - mondta a nő, aki gyerekkorában otthonba került, és sehol sem kapott lelki támogatást. Bár édesanyját évekkel később megkereste, de ő nem volt a lányára kíváncsi, így Syreeta egy újabb csalódással tért haza, ami elindította őt egy úton. 

“Ezután békét kötöttem azzal, hogy ki vagyok és megszerettem azt az érzést, amit az ételtől kaptam.” - így mesélte el, hogy mikor került közelebbi kapcsolatban az evészavarral. 

Túlysúlyos nő, az élet 250 kg felett
A nő reménykedik benne, hogy megműtik (Foto: TLC / Warner)

Syreetának már csak pár hónapja van hátra, hogy megfeleljen a Dr.Now által előírt feltételeknek, hogy elvégezzék a túlsúllyal élő nőn a gyomor szűkítő műtétet. Syreeta keményen küzdött azért, hogy ez sikerüljön neki, de még messze a cél. 

Az Élet 250 kiló felett 10. évada a TLC Csatornán fut új részekkel. 

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!