Megszakadt szív - új lehetőségek a gyógyításban?

Növekedési faktor injektálásával - őssejtek felhasználása nélkül - serkenthető a szívszövet regenerációja és javítható a szívműködés az egerekben - derül ki egy kutatásból, amely valódi áttörést jelenthet a humán szívgyógyászatban.

A szívizomszövet normál esetben nem regenerálódik szívgyengeségben szenvedő betegek vagy öröklött fejlődési rendellenességben szenvedő gyermekek esetében a szívrohamot követően - állítják a Cell folyóirat július 24-is számában megjelent tanulmány szerzői.

Szívinfarktus

A kutatók az NRG1 elnevezésű fehérjét juttatták injekció révén az élő egerek peritoneális üregébe a szívroham után, naponta egyszer 12 héten keresztül. Az eredmények azt mutatták, hogy "a szív regenerációja felgyorsult, a pumpáló működés (echokardiogrammal meghatározott ejekciós frakció alapján) a kezelésben nem részesült kontroll alanyokhoz képest javult".

"Tudomásom szerint ez az első olyan regeneratív terápia, amely az egész testre kiterjedően alkalmazható" - nyilatkozta Bernhard Kuhn, a bostoni gyermekkórház és a Harvard Egyetem kutatója. A szakértő elmondta, hogy a végső emberi kezelés során naponta adhatják majd infúzió formájában az NRG1-et néhány hétig egy klinikán. "Elméletileg semmi akadálya annak, hogy klinikai szakaszba juthasson. A rendelkezésünkre álló információk alapján ígéretes lehetőségnek tűnik."

Kuhn hangsúlyozta, hogy további kutatásokra lesz szükség a biztonságosság demonstrálásához, mielőtt az ilyen típusú kezeléseket embereken tesztelnék. "Rengeteg erőfeszítést összpontosítottak az őssejteken alapuló stratégiákra, kutatásunk azonban azt mutatja, hogy nincs szükség őssejtekre, és a differenciált kardiomiociták osztódásának serkentése járható út lehet" - nyilatkozta a kutató.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.