Megnövelheti a szívroham kockázatát az óraátállítás

A hétvégi óraátállítás miatt nem csak egyórányi alvást veszítünk, hanem szakértők szerint a szívroham nagyobb kockázata is leselkedhet ránk.

Martin Young, az Alabamai Egyetem kardiológusa szerint az óraátállítást követő hétfő és kedd a szívroham kockázatának 10 százalékos emelkedésével hozható összefüggésbe. Az októberi óraátállítás esetén pedig ennek ellenkezője igaz. A szívroham kockázata vasárnap az óraátállítást követően még nem emelkedik, mert az embereknek nem kell hirtelen változtatásokat bevezetniük napi rutinjukban. A kockázat hétfőn tetőzik, amikor a munka miatt korábban kell kelni.

"Ennek pontos okát nem tudjuk, de számos elmélet létezik a magyarázatára" - állítja Young. "Az alváshiány, a napi biológiai óra és az immunválaszok mind-mind szerepet játszhatnak abban, hogy az óra egy órával történő átállítása károsan hathat az emberek egészségére." Az Alabamai Egyetem sajtótájékoztatóján közzétett tanulmány ugyan összefüggést mutatott ki az alváshiány és a szívroham kockázata között, nincs bizonyíték ok-okozati kapcsolatra.

Young elmondta, hogy az alváshiányban szenvedő embereknek magasabb a testsúlya, és a diabétesz illetve szívbetegség nagyobb kockázatának vannak kitéve. Az alváshiány más testi folyamatokat is befolyásolhat, például a gyulladásos reakciót, ami szintén hozzájárulhat a szívroham kialakulásához. Ráadásul az alváshiányra és az óraátállításra adott válaszunk attól is függ, hogy korán kelő típusról vagy éjszakai bagolyról van szó. Az éjszakai baglyok sokkal nehezebben állnak át a tavaszi óraátállításkor.

Young az óraátállítás negatív hatásainak ellensúlyozására azt javasolja, hogy a szokásosnál 30 perccel korábban keljünk szombaton és vasárnap, hogy felkészüljünk a hétfői korai kezdésre. Érdemes egészségesen megreggelizni, és korán reggel a szabadba menni, hogy érjen bennünket a napfény. Azok pedig, akik nem szenvednek szívbetegségben, hétvégén végezzenek egy kis reggeli tornát. Ezekkel az óvintézkedésekkel elősegíthetjük a világos/sötét ciklusok váltakozására reagáló központi agyi óra, és a többi szervünket szabályozó periférikus órák átállítását is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!