Meghalt az amerikai nő, miután túl sok vizet ivott

Vízmérgezés okozta egy amerikai nő halálát, aki alig 20 perc alatt ivott meg két liter vizet.

Az indianai Ashley Summers a Freeman-tónál kirándult a férjével és két lányukkal a július 4-ei hétvégén, szombattól keddig tartózkodtak a környéken. Az utolsó napon különösen meleg volt, 30 Celsius-fok felett volt a hőmérséklet. Ezért a 35 éves nő alig 20 perc alatt megivott 4 palack, azaz csaknem 2 liter vizet – számolt be róla a Mirror.

vízmérgezés
Ritkán halálos kimenetelű a túl sok víz fogyasztása. Fotó: Getty Images

Szédülés, fejfájás, ájulás

Nem sokkal ezután a nő szédülni kezdett és megfájdult feje, majd amint hazaértek, elájult a garázsban. Kórházba siettek vele, de ott már nem tudtak segíteni rajta.

A nő halálát vízmérgezés okozta, ami akkor fordul elő, ha valaki túl sok vizet iszik, ami megzavarja az elektrolitok egyensúlyát a szervezetben. Bár a halálos eset ritka, azért előfordulhat, amennyiben valaki – például egy vízivóverseny keretében – extrém mennyiségű folyadékot fogyaszt el rövid idő alatt, vagy hosszú ideig tartó, intenzív testmozgás alatt.

A fentebb említett fejfájáson kívül egyébként a vízmérgezés leggyakoribb tünetei közé tartozik még az általános rossz közérzet, valamint az izomgörcsök, fájdalmak, hányinger és fejfájás is.

Miért hal bele, aki túl sok vizet iszik?
Az emberi test nagyjából 66 százaléka víz, amiből folyamatosan veszítünk, ezért azt pótolni kell. Nem mindegy azonban, hogyan, a túlzásba vitt vízivás ugyanis komoly bajt okozhat. Mutatjuk az okokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!