Mágnessel gyógyíthatják az agy betegségeit?

Amerikai kutatók érdekes eredményre jutottak a kísérleteik során: rájöttek, hogy a mágnes segít helyreállítani az agysejteket.

Az egereken végzett kísérletek alapján a kutatók megállapították, hogy a mágnes segíthet a mentális zavarok gyógyításában.

Eddig kizárólag egereken alkalmazták a beavatkozást, amelynek során a memóriaközpontjukat stimulálták. Többen azonban biztatónak tartották az eredményeket. Úgy vélik, érdemes lenne kidolgozni az eljárás emberi alkalmazását.

Az egérkísérletek során egyébként olyan eszközt használtak, amelyet eddig más betegségekben szenvedő embereknél vetettek be, például depresszióban szenvedőknél, vagy agyvérzésen átesett emberek utókezelésénél.

A kutatók szerint a kísérlet elvezethet az Alzheimer-kór kezeléséhez is. Az első vizsgálatok ugyanakkor azt mutatták, hogy a mágneses kezelés inkább a betegség kialakulását lassítja, semmint a gyógyítástt segíti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.