Kevesebb a beteg az éhezés miatt

A Kubát 1989-tól 2000-ig sújtó gazdasági válság hatalmas szenvedéseket okozott az embereknek, ám a rettenetes időszaknak jelentős egészségügyi előnyei is voltak - mutatták ki amerikai kutatók.

Mivel az emberek kalóriabevitele lecsökkent (magyarán éheztek), de ezzel párhuzamosan megnőtt a testmozgás mértéke, az elhízottság társadalmi aránya tíz év alatt a felére mérséklődött (14-ről 7 százalékra), s ennek egyik velejárójaként a cukorbaj, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálesetek száma jelentősen visszaesett.

Ez az első olyan valós modell, amelyen a szakemberek a testsúlycsökkenés és a különféle súlyos betegségek ritkulása közti társadalmi méretű összefüggéseket vizsgálhatták. Újabb megerősítést nyert ugyanakkor, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbaj elkerülésének két döntő tényezője: a testmozgás és a kisebb kalóriabevitel.

Az éhezés és a szenvedés egészségügyi előnyei mellett káros hatások is jelentkeztek. Az idősek körében megugrott a halálozási arány, és a tömeges éhezés miatt széles körben jelentkeztek idegrendszeri károsodások.

A kutatásról az American Journal of Epidemiology nevű szakfolyóiratban jelent meg tanulmány.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.