Két hormon mindent visz

Kevés sokoldalúbb hormon kering bennünk, mint a pajzsmirigy által termelt hormonok. Gyakorlatilag az összes szervre és sejtre hatással vannak valamilyen formában, nem csoda hát, ha ez a kis pillangó alakú szerv ennyire fontos nekünk.

Előbb azonban mutassuk be röviden a pajzsmirigyet, mint a tiroxin (T4) és a trijód-tironin (T3) születési helyét. Ez a kis pillangó vagy mások szerint pajzs alakú mirigy a nyak elülső oldalán, a légcsövön fekszik, az ádámcsutka alatt, illetve nőknél az ennek megfelelő területen. Ha egészséges és megfelelően működik, nem tapintható. Vörösesbarna színe az őt gazdagon átszövő ereknek köszönhető.

A legfontosabbak a pajzsmirigyről

Feladata a hormontermelés , hormonjaival pedig teljes testünket irányítja, hiszen az agy, a lép és a nemi szervek kivételével testünk egész területén találhatóak a pajzsmirigy hormonra érzékeny sejtek. Amilyen kicsi, olyan fontos: koordinálja az anyagcserét, a csecsemő-és gyerekkori fejlődést és növekedést, beleértve az agy fejlődését is, és a test hőháztartását. A túl sok T3 és T4 felgyorsítja, a túl kevés lelassítja szervezetünket.

A hormontermelő szervet is hormonok szabályozzák

Természetesen a pajzsmirigy (thyroidea) nem magától találja ki, hogy mikor és mennyi hormont termeljen: őt is, mint minden mást, agyunk irányítja. Az agy egy része, a hipothalamusz termeli az ún. Thyroidea Releasing Hormont, a TRH-t, mely az agyalapi mirigyet (hipofízist) serkenti a TSH (Thyroidea Stimuláló Hormon) termelésére és kibocsátására. A pajzsmirigy a közvetlen utasítást a T3 és T4 termelésére végül a TSH-tól kapja meg. Van egy állandó, nyugalmi TSH-szint és termelődés, hiszen a TRH-hormon termelődése sem szünetel teljesen soha. Ha ehhez a nyugalmi szinthez képest kevés a TSH a vérben, az azt jelenti, hogy túl sok pajzsmirigyhormon termelődik, ha túl sok, akkor valószínűleg nem termelődik elég.

A rendszert egyrészt a mindenkori aktuális igények befolyásolják, másrészt egy negatív visszacsatolási rendszer, melynek lényege, hogy az idegrendszer felől befut az ingerület a hipothalamuszba, például azzal, hogy több hormonra lenne szükség. A kiadja a parancsot, termelődjön több TRH hormon, és serkentse az agyalapi mirigyet több TSH termelésére. A TSH végül a véráram útján eljut a pajzsmirigybe, ahol fokozott szintje fokozott T3 és T4 termelést eredményez. Fordítva, ha a vér pajzsmirigy-hormon szintje magas, azt érzékeli az idegrendszer, és kevesebb TRH fog termelődni.

A pajzsmirigyproblémák "kisakkozhatók"

Mindez azt is jelenti, hogy a vér aktuális pajzsmirigy-hormon, illetve TSH-szintje alapján meg tudjuk mondani, hogy van-e, és ha igen milyen probléma a pajzsmiriggyel. Például ha a vérben a T3/T4 hormonok szintje alacsony, míg a TSH, TRH hormonok szintje magas, az jódhiányos golyvára (a mirigy megnagyobbodik ugyan, de jód hiányában így sem tud megfelelni a jelentkező hormonigényeknek) utal.

Látszik tehát, milyen érzékeny és bonyolult ez az egyensúly, ezért ha pajzsmirigyünk (és az őt szabályozó rendszerünk) történetesen jól működik, azért igen hálásak lehetünk neki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.