Innen sejthetjük, hogy baj van a vesénkkel

Mutatjuk, milyen tünetek figyelmeztethetnek, és arról is szót ejtünk, mit tehetünk a vesék egészségének megőrzéséért.

A vese páros szerv, az alsó bordák alatt, a hát két oldalán helyezkedik el. Bár mindössze öklömnyi méretű, komoly munkát végez: egyebek mellett a szervezet anyagcseréje közben keletkezett vízoldékony anyagcsere-végtermékek eltávolításáért, a só- és vízháztartás szabályozásáért, illetve az elektrolitok (kálium, kalcium, magnézium és foszfor) megfelelő szintjének folyamatos fenntartásáért is felelős.

Veseproblémára utalhat az állandó fáradtság. És mi még?
Veseproblémára utalhat az állandó fáradtság. És mi még? Fotó: Getty Images

Ezek jelezhetnek veseproblémát

A legjobb vesebarát ételek - részletek itt .

Fontos szervről van tehát szó, éppen ezért érdemes figyelmesnek lenni, és azonnal szakemberhez fordulni, ha valamilyen, veseproblémára utaló tünetet észlelünk. Így nagyobb eséllyel előzhetjük meg, hogy állapotunk súlyosbodjon, például veseelégtelenség alakuljon ki. De egészen pontosan milyen panaszok nyomhatják meg a fejünkben a vészcsengőt? Az Easy Health Options gyűjtése alapján például a következők:

  • Állandó fáradtság. Amikor a vesék nem működnek jól, a méreganyagok felhalmozódnak a vérben, emiatt gyengének érezhetjük magunkat, koncentrációs problémáink lehetnek. Ez az egyik ok. A másik, hogy az egészséges vesék egy eritropoetin nevű hormont termelnek, ami segít a vörösvérsejtek képzésében; ha azonban nincs elegendő az említett hormonból, lecsökken a vörösvérsejtek száma, és vérszegénység alakulhat ki. Mivel ilyenkor a szervezet nem kapja meg a szükséges oxigént, a többi között fáradtság és légszomj léphet fel.
  • Viszkető bőr. Ha folyton viszket a bőrünk, a legtöbben arra gondolunk, biztosan csak száraz. Pedig a tünet veseproblémát is jelezhet. Amikor a vérben felhalmozódnak a méreganyagok, az egész testünk viszkethet, illetve kiütések is feltűnhetnek. Ráadásul idővel, ha a vesék nem tudják szinten tartani a szervezetben az olyan fontos ásványi anyagokat, mint a kalcium és a kálium, csontbetegség alakulhat ki, amely szintén előidézhet viszketést.
  • Duzzadt arc és lábak. Ha a vesék nem tudják kiszűrni a felesleges mennyiségű nátriumot a vérből, folyadék halmozódhat fel a testben, ami puffadt kezekhez, lábakhoz vagy archoz vezethet.
  • A vizelet színének megváltozása. Ideális esetben a vizelet tiszta és halványsárga árnyalatú, ez azt mutatja, hogy jól hidratáltak vagyunk. Ha sötétsárga vagy borostyánsárga, akkor szinte biztos, hogy több folyadékot kellene fogyasztanunk, de a kávé vagy a tea is eredményezhet sötétebb vizeletet. Amennyiben a vizelet habos, az annak a jele, hogy felesleges fehérjét tartalmaz. Ilyenkor erős a gyanú, hogy valamilyen veseprobléma áll fent.

A sóval csak mértékkel, a vízzel ne spóroljunk

Bár fontos, hogy a különféle veseproblémákra minél hamarabb fény derüljön, az még lényegesebb, hogy védjük a veséinket, és ezáltal megelőzzük a bajt. Ennek érdekében figyeljünk oda arra, hogy vércukorszintünk mindig kiegyensúlyozott legyen, a cukorbetegség ugyanis növeli a veseelégtelenség kockázatát. A vesék egészségéhez ugyancsak elengedhetetlen az optimális vérnyomás és testsúly fenntartása. Kerüljük a fokozott sóbevitelt. Ha túlzásba esünk, az amellett, hogy közvetlenül is káros hatással van a vesékre, a magas vérnyomás kialakulásában is közrejátszhat. Törekedjünk arra, hogy mindig jól hidratáltak legyünk: igyunk naponta legalább 2-2,5 liter folyadékot, lehetőleg vizet. Végül, de nem utolsósorban pedig, ha lehet, tartózkodjunk a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók használatától, vagy csökkentsük a minimumra azt. Nagy dózisban a nem szteroid gyulladáscsökkentők csökkenthetik a vesékbe áramló vér mennyiségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Gyengén vagy közepesen felhős idő várható. Az esti, késő esti csapadékgócok megszűnnek, ezt követően legfeljebb elvétve alakulhat ki kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél az ország nyugati kétharmadán élénk, a Dunántúlon néhol erős marad. Késő estére 10 és 16, hajnalra általában 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken 5 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!