Ezek az agyvérzés tünetei

A stroke az agy körülírt területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg fennálló vagy kedvezőtlen esetben véglegessé váló funkciókárosodása. Megelőzhető-e, és melyek a figyelmeztető jelek?

A stroke a fejlett országokban a harmadik leggyakoribb halálok a szívbetegségek és rosszindulatú daganatok után. A betegek száma évről évre nő, Magyarországon évente 42 ezer ember kap stroke-ot, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal az agyi érkatasztrófa következtében.

A stroke nem válogat, fiatalokat és időseket egyaránt érinthet. Kockázatát számos tényező növeli: leginkább a magas vérnyomásban szenvedő betegeket, a testsúlyfelesleggel és zsíranyagcsere-zavarral élőket, a cukorbetegeket, a dohányzókat és a fizikailag kevésbé aktív embereket veszélyezteti a szélütés. A legnagyobb azok fenyegetettsége, akiknél többféle kockázati tényező együttesen áll fenn.

Stroke akkor történik, ha az elzáródott érhez tartozó agyi terület nem kapja meg a működéséhez elengedhetetlenül szükséges mennyiségű vért és vele együtt az elegendő oxigént.

A stroke tünetei a következők lehetnek:

  • az arc, a kar vagy a láb általában egy oldalon hirtelen fellépő zsibbadása, gyengesége, érzéketlensége vagy bénulása;
  • a száj hirtelen "félrehúzódása", elferdülése;
  • hirtelen kialakuló beszédértési nehézség, érthetetlenné váló beszéd, hangképzési zavar;
  • hirtelen kialakuló, egy vagy kétoldali látászavar, féloldali vakság;
  • hirtelen fellépő szédülés, egyensúlyzavar, járásbizonytalanság, eszméletvesztés;
  • minden előzmény nélkül jelentkező erős fejfájás;
  • zavartság, memóriazavar, az érzékelés, illetve a térbeli tájékozódás zavara.

Nagyon fontos, hogy már egyetlen tünet jelentkezése esetén is, azonnal hívjuk a Mentőszolgálatot, hisz a tünetek kezdete után három órával kezdett vérrögoldó kezeléssel a stroke kimenetele nagyban enyhíthető.

Ha pedig szeretnénk mindezt megelőzni, ügyeljünk a vérnyomásunkra , hiszen ennek helyes értéke 40 százalékkal mérsékelheti a stroke kialakulását. Ezenkívül a rendszeres testmozgás, a megfelelő testsúly elérése, a stressz-szituációk kerülése, a koleszterin- és a vérzsírszintek normalizálása, a sófogyasztás minimalizálása mind fontos tényezők a stroke kialakulásának megelőzésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!