Ez történik, ha nem eszünk cukrot

Függőséget okoz a cukor - állítja cikkében egy tengerentúli szakértő. Állatkísérletek már igazolták az állításait, de embereken még nem tesztelték a jelenséget. Mindeddig.

A tengerentúlon ismert tudományos szerző, és az elhízással és anyagcserezavarokkal (is) foglalkozó fiatal tudós, Jordan Gaines Lewis , aki a Penn State College of Medicine idegtudományi PhD-hallgatója ezúttal a Mashable.com -on osztotta meg a cukormegvonásra vonatkozó gondolatait.

A szerző elöljáróban hangsúlyozza, hogy ő maga is nagyon édesszájú, ráadásul van egy ismerőse, Andrew, aki a "világ csokoládéfővárosában" a pennsylvaniai Hershey-ben él, akárcsak ő maga. (Itt működik egyébként Észak-Amerika legnagyobb csokoládégyártója is, nemcsak az az orvosi egyetem, ahol Gaines doktorál.) Ám Andrew bátrabb volt, mint ő, és 40 napos csokoládé- és cukorböjtbe kezdett. Gaines cikkében azt részletezte, hogy mi történt Andrew-val a böjt idején.

A cukorbetegség 5 tünete Nem minden cukorbetegen észlelhetők a tipikus tünetek: a kiolthatatlan szomj, a folyamatos vécézés, a végtagok zsibbadása. Figyeljünk a következőkre is: lehet, hogy valami gond lehet a vércukrunkkal, ha ezeket észleljük. Kattintson a folytatásért! A neurológiában, az idegtudományban az ételeket "természetes jutalomnak" tekintik. Minthogy a természetben az evés ugyanolyan fontos az egyed és a faj életének fenntartásában, mint például a szex, ezért az agyunk ezt is pozitív dologként kezeli, olyasminek tartja, ami kellemességérzést kelt bennünk. Ezt azért jutalmazza az agyunk, hogy megerősítsen bennünket abban, hogy érdemes megismételni.

Az evolúció kialakította a mezolimbikus pályát, egy olyan agyi rendszert, amely értelmezi ezeket a természetes jutalmakat számunkra. Ha valami kellemes dolgot csinálunk, akkor idegsejtjeink egyik nyalábja (VTA, ventralis tegmentalis area - ez egy középagyi terület) arra használja a dopamin nevű idegi ingerületátvivő anyagot (neurotranszmittert), hogy jelezzen az agy nucleus accumbens elnevezésű területének.(Minderről magyarul ITT olvashatunk részletesen.) A nucleus accumbens és az agy prefrontális kérge közötti kapcsolat határozza meg a motoros mozgásokat. Azt is, amikor arról döntünk: még egyet harapunk-e a finom csokoládéból. A prefrontális kéreg szintén aktivál hormonokat, amelyek azt mondják nekünk: "Hé, ez a sütemény tényleg jó! Erre emlékezni fogok a jövőben!"

Mit tehetünk a cukorfüggőség ellen?

Mit tehetünk a cukorfüggőség ellen?

Evolúciós okból az édeset részesítjük előnyben

Persze nem minden étel vált ki ugyanolyan jutalomérzést. A legtöbben az édeset jobban szeretik a savanyúnál vagy a keserűnél. Evolúciósan a mezolimbikus pálya az édes dolgokat részesíti előnyben, mert ezek a testünk számára fontos szénhidrátok egészséges forrásai. Amikor őseink gyűjtögették a bogyókat, a savanyú íz azt jelentette: "ez még nem érett", a keserű pedig azt: "vigyázz, méreg!".

Őseink gyümölcsfogyasztási szokásai és a mai étrendünk azonban két nagyon különböző dolgot takarnak. Egy felmérés szerint az átlagos amerikai 22 teáskanálnyi "hozzáadott" cukrot fogyaszt el naponta, ami 350 "extra" kalóriát jelent. (A hozzáadás azt jelenti, hogy nem feltétlenül cukrot eszik valaki, hanem olyan terméket, amiben cukor is van.) Azóta ez a mennyiség még növekedhetett is. Az átlagos brit pedig hetente 238 teáskanálnyi cukrot fogyaszt - egy pár hónappal ezelőtti felmérés szerint. Mindez annak is köszönhető, hogy számtalan cukortartalmú termék vesz körül minket.

A hozzáadott cukor trükkös: sokan nem is tudják, hogy foglyul ejti őket. Ahogy a drogok is működnek - nikotin, kokain, heroin - ezek az ételek is eltérítik az agy jutalmazó funkcióját, és függővé teszik a "felhasználót". Ezt egyre inkább kimutatják Gaines szerint a neurokémiai és viselkedéstudományi vizsgálatok, vagyis bizonyos módon a cukor is addiktív, függőséget okozó szer. Így tehát a cukorfüggőség is reális, való jelenség - ez azt jelenti, hogy a leszokás is nehéz lehet. "Az első napok kemények voltak" - állította Andrew, amikor a fiatal kutatónő a tapasztalatairól kérdezte tavaly. "Kicsit olyan, mintha drogok után detoxikálódnál" - folytatta Andrew, aki állandóan azon találta magát, hogy más szénhidrátokat evett a cukor pótlására.

A függőség elemei

A függőségnek négy eleme van: 1. a túlfogyasztás-túladagolás ("tivornyázás"); 2. az elvonás; 3. a vágyakozás-sóvárgás; 4. az angolul cross-sensitisation-nek, kereszt-érzékenységnek nevezett jelenség, amikor az egyik addiktív anyag egy másik iránti függőséget vált ki. Ezeket az elemeket, mind a négyet tehát, a cukor esetében is igazolták a függőséget kutatók, méghozzá állatkísérletekben.

A cukorral végzett patkánykísérletek nemcsak a túlfogyasztást és az elvonás miatti idegességet-depressziót figyelték meg az állatoknál. A cukornak ráadásul még fogékonyabbá is tette a patkányokat a kokain és az ópiátok iránt. (A cukorral korábban "nem kezelt" patkányokhoz képest a cukorral etetett állatok inkább függővé váltak ugyanis.) A drogokhoz hasonlóan ugyanis a cukor dopamin-kiválasztást indukál a nucleus accumbens-ben. Hosszabb távon a cukor befolyásolja a génkifejeződést, a dopaminreceptorok hozzáférhetőségét a középagyban és a frontális kéregben.

Mit ne együnk cukor helyett?

A cukor különösen növeli a D1 nevű izgalmi típusú receptorok koncentrációját, de ritkít egy másik receptort, a D2-t (ami egyébként gátló hatású). A rendszeres cukorfogyasztás gátolja egy dopamin-szállító fehérje működését. Ez a fehérje nagyon fontos az idegsejtek működésekor, hiszen kipumpálja a dopamint a szinapszisból, vissza a neuronba, miután az "kisült".(Az agy utasításai apró elektromos kisülések útján továbbítódnak. Az elektrokémiai jelzést neurotranszmitterek viszik sejtről sejtre. Egy közeli szinapszisból, vagyis csatlakozási pontból egy neurotranszmitter érkezik, amely befolyásolja a sejt ioncsatornáinak nyílását-záródását. Az ionáramlás feszültségváltozást eredményez mindaddig, amíg kisülési akciós potenciál értéket nem ér el. A kisülés a szinapszisban új neurotranszmitterek létrejöttéhez vezet, és a szomszédos sejttel érintkezve annak feltöltését gerjesztheti.)

Ezért kívánunk egyre több cukrot

Gaines mindezt úgy foglalja össze, hogy a cukor hosszú távú, ismétlődő fogyasztása meghosszabbított dopaminjelzésekhez vezet, az agy jutalmazó pályájának nagyobb fokú izgalmi állapotát váltja ki, és a cukor iránti még erősebbé váló vágy aktiválja a középagy dopaminreceptorait. Tehát ugyanahhoz a "cukorélvezet-érzéshez" egyre több cukorra van szükség.

Bár ezek csak állatkísérletek voltak Andrew is tapasztalta a sóvárgást a cukor után. Ám az első hét után könnyebb lett. 2002-ben egyébként a Princeton Egyetem munkatársai, Carlo Colantuoni vezetésével patkánykísérletben igazolták a "cukor elvonási tüneteit".

Victor Mangabeira és kollégái pedig egy friss tanulmányukban, amely a Physiology & Behavior című lapban jelent meg, a cukorelvonás impulzív magatartást okozó hatását derítették fel. Ugyanakkor Gaines szerint hiába ismertek ezek a tanulmányok, a cukorfüggőség tabutémának számít, és embereken még nem tesztelték tudományosan a jelenséget. Andrew azonban 40 nap után túljutott a legrosszabbon. Ráadásul visszafordította a cukor miatt megváltozott dopamin-jelzőrendszerét. Így amikor negyven nap után újra evett egy édességet, rendkívül édesnek találta azt. Vagyis újra ki kellett építenie a "cukortoleranciáját".

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra