Enyhítheti a veszélyes szívritmuszavart az idegek lecsípése

Bizonyos mellkasi idegek lecsípése segíthet megelőzni a stressz által kiváltott veszélyes szívritmuszavart - derült ki egy szűkkörű kutatásból.

A vészhelyzetben kialakuló, adrenalin által kiváltott "harcolj vagy menekülj" reakció normális jelenség. Ez a vészreakció azonban egyes emberekben rendellenesen erős, és túlzott izzadáshoz (hiperhidrózishoz) valamint kamrai aritmiához (szívritmuszavarhoz) vezethet.

A Kaliforniai Egyetem kardiológusai kimutatták, hogy a szimpatikus idegrendszerhez kapcsolódó, a mellkas jobb és bal oldalán futó idegek elcsípésével megelőzhetők ezek a kamrai aritmiák, melyeket "elektromos vihar" néven is emlegetnek.

A tanulmányból kiderül, hogy az Egyesült Államokban 400 ezer ember hal meg évente kamrai aritmia következtében, a rendellenesség az egyik vezető haláloknak számít az USÁ-ban. A betegséget jellemzően gyógyszerrel, beültethető kardioverter defibrillátorral és egy katéterabláció nevű beavatkozással kezelik, mely során a szív a szívritmuszavarért felelős kis területeit célzottan kiégetik.

A kutatás vezetője, Dr. Kalyanam Shivkumar elmondta, hogy amikor ezek a kezelési módszerek kudarcot vallanak, különösen az olyan betegekben, akik életveszélyes elektromos vihart tapasztalnak, a helyzet válságossá válhat. Az új beavatkozást, melyet bilaterális kardiológiai szimpatikus denervációnak neveztek el, hat betegen hajtották végre. A műtét után négyen teljes választ adtak és többé nem tapasztaltak szívritmuszavart, egy beteg részleges reakciót mutatott, egy pedig nem adott választ.

A kutatás eredményei a Journal of the American College of Cardiology legújabb számában olvashatók részletesebben.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.