Előzzük meg az antibiotikum okozta hasmenést! (x)

Különösen az őszi- és téli időszakban nagyon gyakori betegség a baktérium okozta fertőzés (pl. felső légúti fertőzés), amelyre az antibiotikumok megfelelő védelmet nyújthatnak.

A háziorvosok rendszerint alkalmazzák is a gyógyászatban, azonban jó ha tudjuk, hogy az antibiotikum kúra által kiváltott hasmenéstől a betegek 50%-a szenved.1 Előfordulása függ az alkalmazott antibiotikumtól, a beteg életkorától, társbetegségeitől és immunválaszától. Lefolyása az enyhe, egy-két napos hasmenéstől a súlyos szövődményekkel járó formáig is terjedhet.

Hogyan fejti ki hatását az antibiotikum?

Bár a folyamatos kutatásoknak köszönhetően az antibiotikumok egyre fejlettebbek, azonban az elmúlt évtizedekben az egyik a legfontosabb tulajdonságuk változatlan maradt: baktériumölő képességük egyaránt kiterjed a kórokozó (patogén) és a jótékony (probiotikus) baktériumokra is. Sőt, a gyakorlat azt mutatja, hogy a probiotikumok nagyobb része igen érzékeny az antibiotikumokra. Ennek következtében a bélflóra egyensúlya felborul, így az antibiotikum kúra után teret engedhet a patogén kórokozók elszaporodásának.

Mit tehetünk az antibiotikum által kiváltott hasmenés esetén?

Amennyiben ismerjük a kiváltó okot, azaz a bélflóra egyensúlyának megbomlását, úgy a megoldás is kézenfekvő: vissza kell állítani az egyensúlyt. A bélflóránk a szerveztünk szerves és fontos része, amely a velünk szimbiózisban élő 4-500 féle baktérium és gombafajból összeálló mikroflóra. A bélflóra szerepére irányuló kutatások száma egyre nő, az pedig már most biztos, hogy ezeknek a baktériumoknak nagy jelentősége van a megfelelően működő immunrendszer kialakításában.

Az antibiotikumos kezelés után szükségszerűen érdemes gondoskodni a bélflóra egyensúly helyreállításáról, hogy megszüntessük a kellemetlen hasmenéses tüneteket és megelőzzük az esetleges kórokozók későbbi megjelenését és elszaporodását a bélrendszerben.

Milyen probiotikumot válasszunk?

A gyógyszertárakban található készítmények sokasága megnehezíti a választásunkat. A vásárlás előtt célszerű figyelembe venni néhány alapvető szempontot. Olyan probioitikumot érdemes választani, amely:

  • olyan törzseket tartalmaz, amelyek humán eredetűek és normál esetben, nagy mennyiségben jelen vannak az egészséges bélflórában, azaz egyaránt tartalmazz laktobacilllusokat és bifidobaktériumokat is
  • többféle probiotikus törzs található benne
  • összetételében a probiotikum "tápláléka", azaz a prebiotikum is megtalálható, amely támogatja a jótékony baktériumok szaporodást és fennmaradását a bélrendszerben, valamint
  • mikrokapszulás technológiával készül, így a baktériumok savvédő réteggel vannak bevonva, hogy ellenálljanak a gyomorsavnak és minél többen elérjék a célállomásukat
  • végül az ár/érték arányt is vegyük figyelembe és ne válasszunk olyan készítményt, amely vonzó ára mellett mégsem tudja azt a hatékonyságot, amit vártunk tőle!

"Antibiotikum mellé ne felejtse el…"

A gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény, melynek hatóanyagai olyan probiotikus baktériumok, melyek az egészséges szervezet bélflórájának összetevői. A készítmény prebiotikumként 97% frukto-oligoszacharidot tartalmaz. Hatását szakirodalmi adatok igazolják. Felnőttek és 12 év feletti gyermekek sérült bélflórájának kúraszerű bélflóra-helyreállító kezelésére ajánlott. Így különösen antibiotikus kezelés alatt és azt követően, hasmenések esetén, puffadás megszüntetésére, és a meggyengült immunrendszer erősítésére.

Növényi kapszulái 7-féle humán eredetű probiotikus törzset tartalmaznak, kapszulánként legalább 100 millió (108) élő, savvédő köpennyel ellátott baktériumcsírák formájában.




Forrás:
Eser A, Thalhammer F, Burghuber F, Högenauer C, Stockenhuber F, Wenisch C, Widhalm K, Reinisch W. Probiotics for the Prevention of Antibiotic-induced Diarrhea. Z Gastroenterol. 2012 Oct;50(10):1089-95

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.