Eldurvult az egyetemi bulija, majdnem belehalt

Egy diákszervezetbe szeretett volna belépni a 19 éves hallgató, de majdnem belehalt a beavatásába. Bár az eset 2021-ben történt, még most sem épült fel teljesen a súlyos alkoholmérgezés következményeiből.

Nem sokon múlt a San Diego-i állami egyetem egyik volt diákjának élete, aki 2021-ben súlyos alkoholmérgezést szenvedett egy buliban, majd kómába esett. Az akkor 19 éves Benjamin Brennan az országos Kappa Sigma diákszervezetbe akart belépni, a beavatása azonban annyira eldurvult, hogy kis híján nem is élte túl – számolt be a megdöbbentő esetről az Abc7.

egyetemista alszik az asztalra dőlve
Eldurvult az egyetemi bulija, majdnem belehalt. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Fél óra alatt ivott meg egy üveg rumot

Ahhoz, hogy a fiatal férfi a diákszervezet tagja lehessen, a család ügyvédje szerint életveszélyes küldetéseket kellett teljesítenie. Egyebek mellett megparancsolták neki, hogy fél óra alatt igyon meg egy egész üvegnyi – vagyis 750 milliliter – rumot. Emellett dohányt és marihuánát is szívnia kellett. A diák azonban olyan súlyos alkoholmérgezést kapott, hogy kómába esett. 

Az orvosai sem hitték, hogy ezt túlélheti

Ugyan Benjamint a diákközösség egyik tagja elvitte autóval egy közeli kórházba, konkrét segítséget nem hívott neki, csupán kidobta az eszméletlen fiút az épület előtt. Vélhetően azért, hogy ne őt vonják felelősségre a történtekért. 

A fiút kezelő orvosok mindössze egy százalék esélyt láttak arra, hogy Benjamin túléli az eldurvult  beavatási szertartás súlyos következményeit. Valamilyen csoda folytán a fiatal mégis életben maradt, azonban még mostanra, tehát két év elteltével sem sikerült teljesen felépülnie. Szülei szerint olyan, mintha fiukat teljesen kicserélték volna, és biztosak benne, hogy már sosem lesz ugyanolyan élettel teli, mint amilyen a tragikus esemény előtt volt. 

Benjamin azóta sem volt képes folytatni egyetemi tanulmányait, és egyelőre munkát vállalni sem tud. Az is kérdéses, valaha eljut-e arra a szintre, hogy ezeket meg tudja tenni. A szülők szerint a fiú bizonytalan jövő előtt áll. A fiatal férfi családja természetesen beperelte a fiuk életét veszélyeztető diákszervezetet.

Az Abc7 emlékeztetett arra is, hogy nem Benjamin esete volt az első, amikor súlyos következményei lettek egy diákszövetségi beavatásnak és a túlzott alkoholfogyasztásnak. Dylan Hernandez például 2019-ben leesett kollégiumi emeletes ágyának felső szintjéről, miután rengeteget ivott egy ilyen bulin. A fiatal súlyos fejsérülést szenvedett, amelybe végül bele is halt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!