Együtt élni a szorító szükséggel

A gyakori, parancsoló vizelési inger számos probléma kísérőjelensége lehet: a hólyag hiperaktivitása ideig-óráig, de akár tartósan is gyötörheti a beteget. Ám a megfelelő életmód sokat segíthet a probléma átvészelésében, és kezelésében.

Nem betegség, kísérő tünet

"A hiperaktív hólyag néven emlegetett tünetegyüttes, amely rendkívül gyakori, sürgető vizelési ingerrel hívja fel magára a figyelmet, nem betegség, hanem egy olyan állapot, amely számos alapbetegség tünete lehet" - tárja fel a probléma hátterét Dr. Majoros Attila urológus, a Semmelweis Egyetem adjunktusa. Az óránként, vagy akár még gyakrabban jelentkező vizelési ingert kiválthatja például a hólyaghurut, de a hólyagban levő kő, vagy daganat jelzője is lehet. Az idősödő hölgyek a menopauza idején fellépő hormonhiány következtében is megtapasztalhatják ezt a kellemetlenséget, de nőgyógyászati problémák, műtétek következményeként is megjelenhet. Az uraknál esetenként a prosztata megnagyobbodásával függ össze. De neurológiai kórképek kísérő jelensége is lehet, sőt, az is előfordul, hogy nem sikerül feltárni a kialakulása mögött rejlő okot. A hólyag görcsös összehúzódásai nem feltétlenül járnak akaratlan vizeletvesztéssel, a probléma inkontinenciával járó "nedves" formája mellett létezik a hólyag hiperaktivitásának egy úgynevezett "száraz" típusa is, amelynél nincs szó vizeletvesztésről, ám a sürgető késztetés éppoly kellemetlen.

Gyógyszer és hólyagtréning

Dr. Majoros Attila szerint, amennyiben valaki sokszor tapasztal sürgető, szinte ellenállhatatlan vizelési ingert, mindenképp forduljon orvoshoz, hiszen a probléma - az alapbetegségtől függően - a legtöbb esetben jól, akár maradéktalanul gyógyítható (bár olyan esetek is léteznek, amikor a betegnek tartósan együtt kell élnie ezekkel a tünetekkel). A terápiáról mindenképpen urológus vagy nőgyógyász szakorvosnak kell döntenie. A gyógyszeres terápiának is több lehetősége van: az úgynevezett antikolinerg gyógyszerek a hólyag izomzatára hatnak, gátolják annak akaratlan összehúzódásait, csökkentik a húgyhólyag érzékenységét. "A pszichiátriai kórképekkel együtt járó hólyag-hiperaktivitásnál az antidepresszánsok is jó hatásúak lehetnek, súlyosabb esetekben pedig a hólyag izomzatába juttatott gyógyszerek is segíthetnek" - mondja a szakértő. A gyógyszeres terápia mellett számos alternatív lehetőség is felmerül: ilyen például a viselkedésterápia, az úgynevezett hólyagtréning, amelynek során a beteg - ha egyébként hólyagjának kapacitása megfelelő - megtanulhatja, hogyan nyújthatja meg az egyes vizelések közötti időszakot, és hogyan csökkentheti a vizelések számát. A fizioterápia, az elektrostimuláció, és új, ígéretes módszerként a mágnesterápia is enyhülést hozhat, de műtéti megoldás is létezik a problémára. "Bár a betegek nagy részét gyógyszeres kezeléssel illetve hólyagtréninggel eredményesen lehet kezelni, vannak, akiknél a fizioterápiás módszerek, vagy a műtéti megoldások válnak be" - állítja Dr. Majoros Attila.

Gyógyító szokások

Tekintse meg orvoslistánkat a hiper­aktív hólyag témában! A húgyhólyag túlműködésétől szenvedő beteg azonban maga is sokat tehet a gyógyulásért, illetve azért, hogy tünetei minél kevésbé zavarják a mindennapi életét. Könnyű belátni ugyanis, mennyire megnehezítheti a közlekedést, az utazást, de akár a szabadidős programok szervezését is, ha folyamatosan arra kell gondolnunk, hogy feltétlenül legyen mellékhelyiség a közelben. Szakértőnk szerint a gyógyulást segítő egyik legfontosabb lépés igen gyakran a fogyás, mivel az inkontinencia és a túlzott hólyagműködés nagyon sokszor összefügg az elhízással. Amennyiben az orvosi kezelés olyan mértékben javította a beteg állapotát, hogy képes sportolni, a rendszeres testmozgás sokat segíthet. A széklet rendezése, a székrekedés elkerülése is hasznos lehet a hólyag kellemetlen tüneteinek mérséklése szempontjából.

A kávézás ronthat a beteg állapotán, így érdemes a koffeintartalmú serkentőszer fogyasztását korlátozni, vagy teljesen felhagyni vele. A fűszeres ételektől is jó, ha tartózkodik az érintett. Estefelé már kerülni kell a túlzott folyadékfogyasztást: délután 5-6 óra után már keveset, s ha lehet este 8-9 óra után már egyáltalán ne igyon folyadékot az a beteg, aki a gyakori éjszakai felébredést szeretné elkerülni. Nagy hiba viszont általában véve keveset inni: a szervezetnek szüksége van a napi 2-2,5 liter folyadékra, arra viszont mindenképpen törekedni kell, hogy a nap folyamán egyenletesen osszuk el ezt a mennyiséget, és ne este kortyolgassuk el a nagyját.

Aki vízhajtót, vagy egyéb olyan gyógyszert szed, amely kiválthatja a tüneteit, mindenképpen beszélje meg kezelőorvosával az esetleges gyógyszerváltást, vagy a gyógyszerszedés ritmusának átalakítását (ha például éjszaka szeretné elkerülni a tüneteket, célszerű máskor bevenni az orvosságot). Váljon szokássá a WC felkeresése indulás, lefekvés előtt, vagy egy-egy program kezdete előtt pár perccel. Amennyiben a sürgető vizelési inger akaratlan vizeletvesztéssel jár, hasznosak lehetnek az inkontinencia-betétek is. Nagyon fontos, hogy jó minőségű, jó nedvszívó képességű segédeszközt válasszon a beteg, olyat, amely az árulkodó szagoknak is útját állja. "Az inkontinencia-betét használata azonban semmiképpen sem helyettesítheti a minden részletre kiterjedő orvosi kivizsgálást, és a megfelelő gyógymód megtalálását. A betét csak egy segédeszköz mely adekvát kezelés következtében az esetek nagy részében elhagyható" - figyelmeztet Dr. Majoros Attila.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +11 °C

Nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de reggelig nagyrészt a keleti harmadban még csak magasszintű felhőzet lehet felettünk. Az éjszaka második felében csapadékra már elszórtan számíthatunk - főként hazánk nyugati felén. A déli szél fokozatosan mindenütt veszít erejéből, de helyenként élénk, néhol az Észak-Dunántúlon erős széllökések még előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17 között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett északkeleti tájakon ennél akár több fokkal hidegebb lehet. Fronthatással egyelőre nem kell számolnunk. Ezzel együtt a gyors melegedés miatt az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatások jelentkezhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra