Aggasztó tünetet szúrt ki a fodrászánál, megmentette az életét

Halálos diagnózist kapott egy 21 éves fodrász, miután egyik vendége egy dudort vett észre rajta.

Egy orvos haját vágta, ennek köszönheti életét a fodrász Shona, akit a Hodgkin-limfóma, vagyis a nyirokrendszerben fellépő rosszindulatú daganat támadott meg – írta meg a Mirror.

Egy kis duzzanat volt gyanús

Shona Joyce egy átlagos napon éppen hajat vágott a fodrász szalonban, amikor vendége, Dr. Laura felfigyelt egy, a hónaljában lévő csomóra. Arra kérte a fiatal fodrászt, hogy azonnal vizsgáltassa ki magát, így a lány foglalt is magának egy időpontot a dublini Glenview klinikán, majd beutalták a St James' Hospitalba. Ultrahangvizsgálatot és biopsziát végeztek rajta, végül 2024 júliusában Hodgkin-limfómával diagnosztizálták.

„Azért lepett meg a diagnózis, mert minden rendben volt az életemben. Edzőterembe jártam, alig vártam a nyaralást, elfoglalt voltam, jó dolgokat csináltam. Amikor közölték velem, hogy rákos vagyok, sokkoló volt, de azt gondoltam: bármi is történjen, túl fogom élni” – idézte fel a fiatal lány. 

Néhány héttel a diagnózis után egy műtéttel eltávolították a duzzadt nyirokcsomót, majd egy három hónapos intenzív kemoterápiás kezelést is végig kellett csinálnia. Végül az életét a korai diagnózisnak köszönhetően sikerült megmenteni. 

A Hodgkin-limfóma leggyakoribb tünete egy nyirokcsomó fájdalommentes duzzanata, általában a nyakban, a hónaljban vagy az ágyékban. Bármely életkorban kialakulhat, de leginkább a 20 és 40 év közöttieket, illetve a 75 év felettieket érinti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?