Az elhízás után a lustaságot is betegséggé kellene nyilvánítani

A lustaságot már önmagában betegséggé kellene nyilvánítani - javasolja néhány vezető brit közegészségügyi szakember, akik szerint a mozgásszegény életmódból eredő betegségek felületes kezelése helyett a probléma gyökerét kellene inkább orvosolni.

Richard Weiler és Emmanuel Stamatakis a British Journal of Sports Medicine című szakfolyóiratban ismertette elméletét, mely szerint "a magas halálozási- és megbetegedési aránnyal való összefüggése miatt, a fizikai passzivitás esetében is fontolóra kellene venni az önálló betegséggé való nyilvánítás lehetőségét". A szakemberek szerint a fizikai tétlenség és a rossz egészségügyi állapot között rendkívül szoros kapcsolat van - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.

Az elhízást már az önálló betegségek közé sorolta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - emlékeztetett Weiler, aki a londoni Imperial College Healthcare munkatársa, és egyben háziorvosként is tevékenykedik. Az elhízás azonban gyakran mélyebb okra, a mozgásszegény életmódra vezethető vissza - tette hozzá.

"Hatalmas összeget ölnek bele a mozgásszegény életmód okozta tünetek - az elhízás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívbetegség - kezelésébe, de a probléma gyökerét nem orvosolják. Ennek a hanyagságnak az oka, a modern orvostudományi oktatásra és a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) működésére vezethető vissza. Ugyanakkora energiát kell fordítanunk az egészséges életmód népszerűsítésére, mint az orvosi kezelésekre" - hangoztatta.

Idén májusban Weiler már beszélt arról, hogy a mozgásszegény életmód több betegség kialakulásáért felelős mint az elhízás. A bizonyítékok ellenére azonban a lustaság nem keltette fel a közegészségügy figyelmét. A szakember úgy vélte, a háziorvosokat jutalmazni kellene, ha rendszeres testmozgásra buzdítják pácienseiket.

Weiler elmondása szerint a legújabb tanulmányok arról árulkodnak, hogy csupán minden huszadik ember teljesíti a minimálisan ajánlott testmozgást és továbbra sincs egyetlen összehangolt terv sem a probléma kezelésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.