A verejték ezt árulja el az egészségünkről

Az izzadás szervezetünk beépített hűtőrendszere - ha testhőmérsékletünk megemelkedik, akkor a verejtékmirigyek működésbe lépnek, hogy folyadék párologtatásával csökkentsék a hőt. A verejtékezés ráadásul sok dolgot elárulhat a szervezetünkről.

Terhesek vagyunk, vagy változó korba lépünk

Minden olyan dolog, amely hatással van az endokrinrendszerünkre, fokozhatja az izzadás mértékét - ezért van például, hogy a menopauza szakaszába lépő nők 85 százaléka hőhullámoktól szenved. Ugyanez a helyzet a terhességgel is - ilyenkor az agy "hőszabályozója" tévesen úgy érzékeli, hogy a testünk túlhevült.

Testszagunk egyedi, akárcsak az ujjlenyomatunk: az izzadságmirigyekben megtalálható több száz baktériumnak köszönhetjük. Sok minden befolyásolhatja a baktériumflórát, így a testszagot, többek között az is, amit elfogyasztunk. Korábbi cikkünkben olyan ételeket gyűjtöttünk össze, amelyek elfogyasztása kellemetlen testszagot okozhat.

Túl sokat stresszelünk

Ha azt érezzük, hogy izzadságunk szaga kellemetlenebb a szokásosnál, akkor ez jelezheti, hogy túlságosan nagy nyomás alatt állunk. Ilyenkor a verejtékünk a szokásos só és víz mellett zsírt és fehérjét is tartalmaz, és ha ezek az anyagok keverednek a bőrünkön található baktériumokkal, akkor igencsak kellemetlen testszagot eredményez. Hasonlót tapasztalhatunk szorongás vagy félelem esetén is.

A verejtékezés sok dolgot elárulhat a szervezetünkről

Hőgutát kaphatunk

Ha egy forró nyári napon azt vesszük észre, hogy nem izzadunk, és szédülni kezdünk, bágyadtak leszünk, akkor ez rossz jel. Ilyenkor testünk a verejtékezés hiánya miatt nem tud lehűlni, és ha nem ülünk le, és nem pótoljuk sürgősen a folyadékot, akkor hőgutát kaphatunk. Mindenképpen menjünk hűvös helyre, és igyunk valami hideget, ha pedig viszonylag rövid időn belül nem leszünk jobban, akkor hívjunk orvost!

Alacsony a vércukrunk

Ha vércukorszintünk 3,9 mmol/liter alá esik, a tünet fokozott izzadás is lehet, illetve, hogy kiver minket a hideg verejték - különösen nyakunk hátsó részén, illetve a hajvonalnál. Ha egyúttal remegést, enyhe hányingert, zavarodottságot, homályos látást is tapasztalunk, együnk vagy igyunk valami cukrosat.

Nem iszunk eleget

Ha előfordult már, hogy a sportolás közben lefolyó verejték csípte a szemünket, esetleg marta a bőrünket, akkor valószínűleg túl sok sót izzadunk ki. Ez olyanoknál gyakori, akik sok vizet isznak és kevés nátriumot visznek be a szervezetükbe. Ha ilyesmit tapasztalunk, mozgás után víz helyett igyunk elektrolitokat tartalmazó speciális sportitalokat.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.