A nők immunrendszere erősebb

A nők erősebb immunválaszra képesek, mint a férfiak, ám ennek árnyoldala, hogy magasabb náluk az autoimmun betegségek kialakulásának kockázata.

A férfiak bélflórája ugyanakkor szerepet játszhat az 1-es típusú cukorbetegség elleni védelemben - derül ki az című szakfolyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmányból, amelynek alapján a mikrobák működése a nemi hormonoktól is függ.

"A nem szerepe régóta ismert a leggyakoribb autoimmun betegségek esetében, de az összefüggést mindeddig nem sikerült tisztázni. A mikrobák és a nemi hormonok kapcsolata, illetve ennek az immunrendszerre való hatása lényeges kutatási téma, hiszen új utakat tárhat fel az autoimmun folyamatok azonosításában, megelőzésében és kezelésében" - mondta a szerzőként közreműködő Alexander Chervonsky, a Chicagói Egyetem munkatársa.

Kutatások szerint nemcsak a nemnek, hanem bizonyos környezeti és nem hormonális tényezőknek is szerepük van az autoimmun betegségek kialakulásában. A kórokozómentes környezetben nevelkedett állatoknál nem jelentkezett az 1-es típusú cukorbetegség esetén megfigyelt nemi arány.

A nők immunrendszere erősebb?

Jelen tanulmányban Chervonsky és csapata rámutat, hogy a baktériumkolóniák a hím és nőstény egereknél a serdülőkor elérésekor különbözővé válnak, míg a nőstény és ivartalanított hím egyedeké inkább hasonlítanak. Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a nemi hormonok befolyásolják a baktériumkolóniák formálódását. Amikor a szakértők kórokozómentes környezetben nevelték az egereket, majd különböző baktériumoknak tették ki őket, rájöttek, hogy csak bizonyos mikrobák felelnek kifejezettek a hímek 1-es típusú cukorbetegség elleni védelméért.

Összességében tehát arról árulkodnak az eredmények, hogy a hormonok és a mikrobák együttműködésével valósul meg a hímek védettsége az autoimmun betegségekkel szemben. "Tanulmányunk hozzájárult a hormonok és a mikrobák interakciójának pontosabb megismeréséhez az immunrendszer működésének tekintetében, ami az első lényeges lépés az új kezelési lehetőségek megalkotásához" - tette hozzá Chervonsky.

A szervezet védekező mechanizmusai a sajáttól eltérő "idegen" anyagok, ún. antigének eltávolítására alakultak ki. Azokat az anyagokat, amelyek a szervezetben immunválaszt váltanak ki, antigéneknek nevezzük. Az antigének baktériumok, vírusok, egyéb mikroorganizmusok, fehérjék stb. lehetnek. Egészségesnek csak jól működő immunrendszerrel lehetünk! Normál immunválasz esetén a szervezet felismeri az idegen antigént, beindítja a védelmi mechanizmusokat, és végül elpusztítja azokat. Az immunrendszer nemcsak felismeri és elpusztítja a szervezet számára veszélyes betolakodót, emellett kialakul az antigénre specifikus memória is, amely lehetővé teszi ismételt találkozás esetén a válaszreakció gyors kifejlődését. Mindhárom szakaszban az antigénre specifikus és nem specifikus mechanizmusok együttesen vesznek részt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.