Mikor okoz fájdalmat az aranyér?

Nem csak a fájdalom jelezheti, hogy aranyerünk van. Jó tudni, hogy nem is minden esetben jár fájdalommal az aranyér, főleg, ha még kezdeti stádiumban van a betegség. Milyen tünetekre érdemes figyelni, hogy megelőzzük a súlyosabb és fájdalmasabb állapotot?

Az aranyérnek többféle tünete is lehet - és ezek között természetesen vannak olyanok is, amelyeket fájdalom kísér. Így például az egyik leggyakoribb tünet a székletürítés közben jelentkező tompa, nyilalló fájdalom. A fájdalom jelentkezhet akkor is, amikor éppen ülünk, rosszabb esetben már állva is jelentkezik, és előfordulhat, hogy az érintettnek nehezére esik az ülés. Mindezek mellett más, kevésbé fájdalmas tünetek is jelentkezhetnek, amelyeket ugyanúgy érdemes komolyan venni, megelőzve ezzel a még nagyobb bajt.

Az aranyér kezelés nélkül rosszabbodhat. Fotó: Getty Images
Azaranyérkezelés nélkül rosszabbodhat. Fotó: Getty Images

Ne vegyük félvállról, ha duzzanat, csomó jelenik meg a végbél környékén - ne várjunk arra, hogy majd magától elmúlik. Mindenképpen hagyjuk az orvosra, hogy kivizsgálással eldöntse, milyen problémával állunk szemben. A nyálkás, véres széklet, a hosszabb ideig elhúzódó székrekedés, vagy a kitapintható kitüremkedés, azaz aranyeres csomó jelenléténél is érdemes elmenni egy kivizsgálásra.

Külső vagy belső aranyér? Nem mindegy

A belső aranyér (általában az aranyereség első stádiuma) az elején még tünet- és fájdalommentes - de nem kizárt az sem, hogy ilyenkor is vannak már tünetek -, akkor lesz nagyobb baj belőle, ha kezeletlen marad. A végbélnyílás felett található kis visszerek megerősödnek - így kezdődik az aranyérbetegség. Az első stádiumban még egy vagy több apró csomó észlelhető (proktológiai műszerrel), majd a későbbi stádiumokban (I-IV.) duzzanat kifelé terjedhet, tapinthatóvá válhat.

Egy biztos, kezelés nélkül a már kialakult állapot csak rosszabbodhat. Ilyenkor következhet be az a kellemetlen tünet, hogy székelés közben előreesik az addig rejtett állapotban lévő aranyeres csomó, amely egy ideig még akár magától is visszahúzódhat, később erre már nem kerülhet sor. Ennek következményeként megjelenhet a végbél tájékán tapasztalható kellemetlen, égő érzés, majd súlyosabb állapotban már az erőteljesebb és ijesztőbb tünetek - így például a vérzés - és a fájdalom is.

Lelki problémák, amik aranyeret okozhatnak Az ma már köztudott, hogy a mozgásszegény ülő életmód, vagy például a helytelen táplálkozás nagyban hozzájárul az aranyér kialakulásához. Arról viszont már kevesebb szó esik, hogy lelki problémák is húzódhatnak a betegség megjelenése mögött.

A belső aranyérrel ellentétben a külső aranyér már a legelején is okozhat tüneteket. A kitüremkedés már kezdeti stádiumban is jelen van, viszkethet, begyulladhat, ritkán ugyan, de akár vérezhet is. A legjellemzőbb tünet talán mégis a vécézés közbeni erős, a gátba vagy alhasba kisugárzó fájdalom.

Nem kell együtt élni a fájdalommal

Az aranyeresség kezelése függ attól, hogy a betegség mely stádiumban van, illetve hogy belső vagy külső aranyérről van-e szó. A belső aranyereket injekcióval vagy pedig gyűrűzéses módszerrel kezelik, igaz, ez utóbbi az aranyeresség II-III fázisában alkalmazható. Az eljárást proktológus végzi és fájdalommentes, érzéstelenítés sem szükséges hozzá. Mindössze annyi történik, hogy egy kisebb gumigyűrűt helyeznek az aranyeres csomóra, amely így néhány napon belül elsorvad.

A külső aranyerek kezeléséhez már lézeres beavatkozást is igénybe lehet venni, helyi érzéstelenítéssel, amikor is eltávolítják az aranyeres kitüremkedést. A lézersugárral végzett műtét után gyorsabb a regenerálódás és a sebgyógyulás is, mivel nincs szükség varratokra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől vékonyodik a felhőzet, de többnyire erősen felhős vagy - főleg délnyugaton - borult idő valószínű. Eközben nyugatra helyeződik a csapadék súlypontja: hazánk nyugati, délnyugati felén elszórtan valószínű eső, zápor. Az északias szél többfelé élénk lesz.Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között várható. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!