Különös összefüggés a rák és az Alzheimer-kór között

A rák és az Alzheimer-kór közötti megmagyarázhatatlan kapcsolat megakadályozza, hogy az egyik betegségben szenvedő idős emberekben kialakulhasson a másik betegség.

A szakfolyóiratban publikált kutatásból az derül ki, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő idős emberekben 50 százalékkal kisebb valószínűséggel alakul ki daganat, mint más hasonló korú emberekben, a daganatos megbetegedésekben szenvedőkben pedig 35 százalékkal alacsonyabb a valószínűsége az Alzheimer-kór kialakulásának.

Mindkét állapot az öregedési folyamattal áll összefüggésben, de míg a rákot a kontrollálatlan sejtburjánzás, addig az Alzheimert az agysejtek pusztulása okozza . A rejtélyes összefüggés hátterében a gének állhatnak, amelyek az egyik betegség kialakulásának valószínűségét növelik, ugyanakkor csökkentik a másik betegség kockázatát.

Az olasz Országos Kutatási Tanács munkatársai 204 468, 60 éven felüli személy egészségügyi adatait elemezték egy hatéves időszakban. Ez idő alatt 21 451 rákos megbetegedés és 2 832 Alzheimer-kóros esetet regisztráltak. Az eredmények azt mutatták, hogy a vártnál kevesebb személyben alakult ki mindkét betegség.

Dr. Catherine Roe, a St. Louis-i Washington Egyetem kutatója, aki 2005-ben elsőként mutatta ki a két betegség közötti összefüggést, így nyilatkozott az eredményekkel kapcsolatban: "Valamilyen genetikai faktorról lehet szó, ami ha az egyik irányba mozdul, akkor rendellenes sejtnövekedést okoz, ha viszont a másik irányba, akkor rendellenes sejtpusztulást." Az egyik daganatot elfojtó gén, a TP53 például aktívabb az Alzheimer-kóros betegekben, a daganatos betegek felében viszont deaktiválódik, ami arra utal, hogy játszhat ilyen szerepet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.