Így is megelőzhető a demencia!

A vércukorszint alacsonyan tartása jót tesz az agynak, a túl sok édesség fogyasztása, illetve a más okból felszökött érték memóriaproblémákat okozhat - derül ki egy friss kutatásból.

A vércukorszint beállítása segíthet megelőzni a korral járó szellemi hanyatlást. Az alábbiakban kiderül, miért.

Veszélyben a cukorimádók!

Rossz hír az édesszájúak számára, hogy a túl sok cukor árt a memóriának. A című szakfolyóiratban közzétett eredmények szerint ugyanis azok, akiknek magas a vércukorszintjük, nagyobb eséllyel szenvednek memóriazavartól.

A kísérletben 141 fő vett részt, 63 éves átlagéletkorral. Egyiküknél sem diagnosztizáltak diabéteszt vagy azt megelőző állapotot. Közülük az alacsonyabb vércukorszintűek magasabb pontszámot értek el a memóriateszteken. A magasabb vércukorszintűek azonban nehézségekkel küszködtek, amikor 30 perc távlatából vissza kellett emlékezniük 15 szóra.

A HbA1c glükóz markernél már 7 mmol/mol-nyi emelkedés azt jelentette, hogy a résztvevők kettővel kevesebb szóra emlékeztek. "Ezek az eredmények elárulják, hogy az egészséges emberek számára is hasznos a vércukorszint csökkentése, s ígéretes eszközt jelenthet a demencia megelőzésében. Érdemes megfontolni és tesztelni a csökkentett kalóriabevitelt és a rendszeres testmozgást, mint erre irányuló stratégiát" - mondta Dr. Agnes Floel, a berlini Charite Egyetemi Kórház orvosa.

Elhízott, napi három és fél adagnál több alkoholt ivó, valamint memória- és gondolkodási zavarokkal küszködő személyek nem vettek részt a kísérletben. A memóriatesztek mellett vérvétellel ellenőrizték a vércukorszintet, valamint az agyműködésüket is megvizsgálták a hippocampus méretének meghatározására .

"Eddig is tudtuk, hogy a 2-es típusú diabétesz az Alzheimer-kór rizikófaktora, de ez a mostani eredmény azt is bizonyítja, hogy a nem cukorbetegeknél is gyengébb memóriához vezet a magasabb vércukorszint" - tette hozzá Dr. Clare Walton, az Alzheimer Társaság kommunikációs menedzsere.

Cukorimádók: demencia fenyeget?

A demenciáról

Az életkor előrehaladtával az agyi idegsejtjeink száma folyamatosan csökken, a felidéző működések meglassulnak. Normál esetben is bekövetkezik a gyors képzettársítás képességének csökkenése, ezt azonban az élet során felhalmozódott tapasztalatok és bölcsesség képes ellensúlyozni. Az életkor előrehaladtával - bár nem törvényszerűen -, előfordulhat feledékenység, de ez normál esetben nem romlik. Demenciáról (értelmi hanyatlásról, elbutulásról) akkor beszélünk, ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga a kifejezés tehát egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az agykérgi működések zavara (beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, az összerendezett mozgások zavara) az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, a magatartás megváltozik, az önellátó képesség többnyire romlik. Erről bővebben itt olvashat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!