Demencia: veszélyben az idősebb nők

A cukorbetegségben szenvedő, mellette magas ösztrogénszinttel bíró, idősebb nőknél gyakoribb a demencia, annak is leggyakoribb formája, az Alzheimer-kór - állítja egy új tanulmány.

A most megjelent kutatás francia szerzői, dr. Pierre-Yves Scarabin vezetésével, 675, 65 év feletti nő ösztrogénszintjét mérték meg. 132 hölgynél már diagnosztizálták a demenciát, a többiek viszont egészségesek voltak. Emellett egyéb rizikófaktorokat is megvizsgáltak náluk, például hogy szenvednek-e cukorbetegségben .

Magas ösztrogénszint - gyakoribb demencia (Fotó: Europress)

Úgy találták, hogy a magas ösztrogénszintű nőknél kétszeres volt a demencia kockázata, azokkal összehasonlítva, akiknél ennek a hormonnak a szintje inkább alacsony volt. Még elrettentőbb, hogy azoknál, akiknél a magas ösztrogénszint és a cukorbetegség egyaránt jelen volt, már 14-szer nagyobb volt a kockázat.

Dr. Scarabin szerint a kockázat meglepő nagysága miatt mindenképpen további kutatásokra van szükség a demencia és a cukorbetegség, illetve a demencia és a hormonszint közötti összefüggések felderítésére, különösen azért, mert még mindig nem lehet tudni, milyen mellékhatásai lehetnek a menopauzába lépő nők hormonpótló terápiájának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.