Éjszakai fulladás: betegséget jelezhet, ha erre ébredünk

Ha éjszaka erőteljesebb nehézlégzés, úgynevezett fulladás, köhögés jelentkezik, az asztmás betegek úgy vélhetik, súlyosbodott a betegségük. Holott ezeket a tüneteket más, akár az asztmával összefüggő betegségek is okozhatják.

Dr. Potecz Györgyi  tüdőgyógyász, allergológus (Tüdőközpont - Prima Medica) arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos a felerősödő panaszok kivizsgálása és a helyes diagnózis felállítása.

Az asztma tünetei éjjel-nappal jelentkezhetnek

Az asztma a légutak gyulladásával járó krónikus betegség, amely nem egyik napról a másikra alakul ki. Az egyik első intő jel lehet, ha nehezebben bírjuk a fizikai aktivitást és kialakul a terhelésre jelentkező nehézlégzés. A betegség gyermek- és felnőttkorban is kialakulhat, és egyik életkorban sem kell feltétlenül az állóképesség hiányára gondolni, ha már enyhe mozgásra is fújtatva vesszük a levegőt, bár tény, hogy a túlsúly és az edzetlenség szintén okozhat ilyen panaszt. "Azok az asztmás betegek, akik már egy ideje együtt élnek a betegséggel, azt is tudják, hogy náluk milyen triggerek válthatnak ki rohamot, súlyosbíthatják a tüneteket. Gyakran ilyen lehet például a dohányfüst, a légszennyezettség, a fizikai terhelés, légúti allergia, de sok asztmás a hideg levegő belélegzésére és a stresszre is így reagál. Ha az asztmás tünetek elsősorban éjszaka erősödnek fel, fontos kivizsgálni a pácienst, hiszen ilyen jellegű panaszokat más betegségek is okozhatnak" – magyarázza Potecz doktornő.

köhögés, asztma, ágyban fekvő férfi
Az asztma a légutak gyulladásával járó krónikus betegség. Fotó: Getty Images

Milyen betegségek állhatnak az éjjel felerősödő asztmás tünetek mögött?

Fül-orr-gégészeti betegségek

A fekvő testhelyzettel függhet össze az éjszaka köhögés, ha mögötte úgynevezett hátsó garatfali csorgás áll. Ez gyakran a krónikus orrmelléküreg-gyulladás egyik jellegzetes tünete lehet, amikoris a garat felé csorgó váladék ingerköhögést okoz. A háttérben több kiváltó ok is állhat, amelyek felderítéséhez fontos a fül-orr-gégészeti vizsgálat.

Reflux (GERD)

Éjjelente erős tüneteket okozhat a reflux is, ugyanis fekvő helyzetben a gyomorból a nyelőcsőbe visszajutó savas gyomornedv irritálja a torkot, ami köhögési ingert vált ki. Az asztma gyakran együtt jár a reflux betegséggel, a gyakori köhögés és egyes asztma gyógyszerek is felerősíthetik a reflux tüneteit. Ilyen esetben gasztroenterológus bevonásával lehet a két betegséget eredményesen kezelni.

Beltéri allergének kiváltotta allergia

Ha az asztmás tünetek éjszaka rosszabbodnak, akkor elképzelhető, hogy valamilyen allergia is áll a háttérben. A triggerek között már említettük a polleneket, ezek elsősorban a szabadban jelentenek gondot. Beltéri panaszok akkor alakulhatnak ki pollentől, ha például a hajban megmaradnak a pollenszemek, és éjjel, amikor lefekszünk, ezeket könnyebben belélegezzük. Előfordulhat azonban, hogy beltéri allergénekre alakul ki allergia, igen gyakran pl. poratka allergia. Mivel pedig a házipor atka nagyon „szeret” a hálószobában, a matracban, ágyneműben, szőnyegekben nagyobb mennyiségben megbújni, ez éjszakánként felerősítheti a nehézlégzést, a sípoló légzést, a köhögést, egyéb tüneteket.

Az asztma és az allergia együtt is jelentkezhet

"Ha valaki asztmás, még nem biztos, hogy allergiás, és ugyanez igaz fordítva is. Az asztma a légutak krónikus gyulladásával járó betegség, a légúti allergia pedig az immunrendszer túlműködése miatt kialakuló betegség, amely kapcsán a szervezet olyan ártalmatlan anyagokra is védekezéssel reagál, amelyek egyébként nem jelentenének rá veszélyt. Allergiás asztma esetén a két betegség együttesen van jelen" – ismerteti dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológus. Hottátette az azt jelenti, hogy az allergiás asztmás személy esetében az allergén belélegzése is egy ún. trigger, vagyis asztmás tüneteket provokáló tényező, a belélegzése asztmás tüneteket vált ki. Ha a kivizsgálás során allergiás asztma igazolódik, akkor a két betegséget együtt kell kezelni. Az allergiás asztma nem gyógyítható, de a megfelelő kezeléssel karbantartható, hatékony terápiával tünetmentességet lehet elérni. A kezelés során az asztmára rendelt gyógyszerek mellett allergia elleni készítményeket is szedni kell. Ezeket mindig egyéni panaszok és vizsgálati eredmények függvényében, személyre szabottan rendelik el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.