Legújabb cikkek
Miért elengedhetetlen a bemelegítés?
Ha igazán hatékonyan szeretnénk sportolni vagy más fizikai tevékenységet végezni, valamint el akarjuk kerülni a sérüléseket, akkor nincs más alternatíva: kötelező jelleggel be kell melegítenünk! Bár ez nagyon szigorúan hangzik, valójában egyáltalán nem az, hiszen a fizikai rákészülés egyben lelki ráhangolódást is jelent, így minden szempontból jótékony hatással lesz ránk.
Hogyan működnek az izomlazító krémek?
Ha beállt a derekunk, fáj a hátunk vagy a végtagjaink, akkor hajlamosak vagyunk azonnal izomlazító krémek után nyúlni. Jól is tesszük, főleg, ha természetes alapanyagúakat használunk, sőt még inkább abban az esetben, ha már a problémák megelőzéseként alkalmazzuk ezeket a gyógyhatású készítményeket.
A legveszélyesebb sportsérülések
A rendszeres testmozgás és a különböző sportok gyakorlása kétségtelenül számtalan jó hatással van mindenkire, de időnként előfordulhatnak váratlan sérülések is, amelyek szélsőséges esetben végzetesen komollyá válhatnak. Fontos tehát, hogy bármilyen sportot választunk is magunknak, mindig betartsuk a vonatkozó biztonsági szabályokat és legynük kellően elővigyázatosak.
Afrikai sertéspestis Heves megyében
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki vaddisznóban 2018. április 21-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzött tetemet Heves megyéből szállították be vizsgálatra a hatósághoz. Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul megtették a szükséges intézkedéseket.
Vizelési napló: miért fontos?
Napi vizelési szokásaink pontos és részletes feltárása rendkívül sokat segíthet orvosunknak, amikor szeretné felderíteni az ezzel kapcsolatos problémánk okait. Ennek érdekében érdemes vizelési naplót vezetni, amelynek lényege, hogy néhány napon át - általában három vagy négy nap, de lehet szó egy teljes hétről is - lelkiismeretesen feljegyezzük minden vizelési aktivitásunkat.
Így védjük gyermekünk bőrét
Sokan úgy gondolják, hogy kizárólag azért kell jobban védeni a gyerekek bőrét a napsugárzástól, mert még nincs hozzászokva: elég némi fokozatosság, és nem lehet probléma. Ez azonban súlyos tévedés, amely ráadásul nemcsak rövid, hanem hosszú távon is komoly következményekkel járhat.
"Újra kell indítanom az életmódváltást"
Hetedik alkalommal ragadok billentyűzetet, hogy szavakba öntsem életmódváltásom nehézségeit. Sanyi úgy fogalmazott, hogy kevesebb van már előttünk, mint amennyi mögöttünk, ez azonban esetemben nem teljesen igaz. Nekem ugyanis újra kell indítanom az egészet...