Legújabb cikkek
Kínzó kérdés: szabad a szex hüvelygombával is?
Mindent szabad, ami nem tilos - tartja a mondás, és valahogy így van ez a hüvelygomba esetében is. A szakemberek ugyan nem tiltják kifejezetten a nemi aktust ilyenkor, de nem is támogatják azt a teljes gyógyulásig. Utánajártunk, milyen okok állnak a háttérben, és mire érdemes odafigyelnünk, ha a fertőzés ellenére mégis úrrá lenne rajtunk a vágy.
Koronavírus: van, ahol már gyerekeket is oltanak
A kanadai egészségügyi hatóság engedélyezte a 11 évesnél nagyobb gyerekek beoltását az amerikai-német fejlesztésű Pfizer-vakcinával - adta hírül az AP amerikai hírügynökség szerdán, miután a hírt megerősítette Supriya Sharma kanadai egészségügyi főtanácsadó.
Koronavírus: több évtizedes csúcson a halálozás itthon
A koronavírus-járvány nagymértékben befolyásolta a tavalyi év demográfiai folyamatait. Bár nőtt a születések száma, a halálozásoké még nagyobb mértékben emelkedett. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népmozgalom, 2020 című kiadványa szerint idén január 1-jén Magyarország lakosságának száma 9 millió 730 ezer volt, közel negyvenezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Koronavírus: már 156 millióan kapták el
Már 155,21 millió embert fertőzött meg és 3,25 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 92,3 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház péntek délelőtti összesítéséből.
Koronavírus: jön az iskolanyitás második lépése
Az elmúlt héten érettségiztek a legtöbben, a végzős középiskolások jelenléti aránya csaknem 100 százalékos volt. A tapasztalatok szerint a tanulók felelősségteljesen viselkedtek a vizsgák alatt és betartották a koronavírus-járvány miatt bevezetett óvintézkedéseket - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
Ételek, amik gátolják az öregedést
Az ideális bőrszépítő táplálékban nagy mennyiségben vannak vitaminok, ásványi anyagok, antioxidánsok, aminosavak és alapvető tápanyagok. Az alábbi ételek felelnek meg leginkább ezeknek a kritériumoknak - érdemes őket gyakran fogyasztani, ha szeretnénk késleltetni a bőrünk öregedését.